Szemétdomb helyett vadaspark
Egy szegletnyi természet Nagydobronyban
Nagydobronyban járva egy kisebb vadasparkra lettünk figyelmesek, melynek taván hattyú, vadkacsa és más vízimadár, kicsi szigetén őz, vietnami malac, nyúl és számos különböző dísztyúk, fogoly, fürj és egyéb madár él egymás mellett barátságban.
Nagydobronyban járva egy kisebb vadasparkra lettünk figyelmesek, melynek taván hattyú, vadkacsa és egyéb vízimadár, kicsi szigetén őz, vietnami malac, nyúl és számos különböző dísztyúk, fogoly, fürj és egyéb madár él egymással barátságban.
A parktulajdonos Katona család hét éve privatizálta és vette gondozásába a falu központjában lévő majd egyhektáros területet, ami azt megelőzően vályogvető gödörként, majd szemétdombként funkcionált. Az útszéli telekrészt feltöltötték, ide épült a család mai otthona, majd a terület többi részének átalakítása következett.
– Hat éven keresztül vájtuk, tisztítottuk a tavat, mélysége mára helyenként eléri a négy métert, és leginkább talajvíz táplálja – mesél a kezdetekről András, az alig harmincéves családfő. – A szárazság miatt tavaly nyáron pótoltuk először mesterségesen a vizet, elsősorban a vízimadarak miatt. A felszínt homokos föld borítja, alatta viszont ma is ott a régi szemét. Az évek során több ezer dollárt fektettünk eme kedvtelésünkbe, de mára legalább látatja is van a dolognak.
Ami azt illeti, valóban van. Igazán hangulatos és egyedi látványt nyújtanak a tavon ringó nádfedeles fészekhelyek, a büszke tartással úszó, óvatos hattyúk, a hangos vadkacsák és egyéb egzotikus madarak.
– Honnan szereztétek be a „vadállományt”?
– Leginkább Magyarországról, a hattyúk ellenben Krivoj Rogból valók. Figyelem az ide vonatkozó apróhirdetéseket, rendszeresen eljárok a monori kisállat- és madárbörzére, ahol mindig találni valami érdekeset. Magyarországon egyébként célszerű eltitkolni, hogy „külföldiként” vásárolok, különben rögvest megugranak az árak. Általában párban tartom a madarakat, van paradicsomkaszárka, nílusi ásó (ezek Afrikában őshonosak), vadkacsa, hattyú, nyolc fajta díszfácán, fürj, fogoly, dísztyúk, néhány galambfaj stb. A tóban több halfaj is tenyészik. Emellett van két fiatal őzikénk, egy vietnamimalac-kondánk, a közeljövőben pedig emukat várunk.
– Mennyi pénzbe, energiába kerül ennyiféle állat etetése, gondozása?
– Évszaktól függően havi egy-kétszáz hrivnyába, tehát nem éppen olcsó mulatság. A napi etetést egy ismerősünk végzi, a ketrecek tisztítását, fertőtlenítését azonban rendszerint nem bízom másra, jobb szeretem magam elvégezni. A gyermekkoromat erdő közelében töltöttem, már 5-6 évesen mindenféle kisállatot, madárfiókát összeszedtem és hazahordtam. Imádtam őket, ahogy más is a családban, így amikor előálltam a vadaspark ötletével, édesapám és öcsém is támogattak és szívesen segítettek.
– Mit szólnak hozzá a falubeliek, a barátok?
– Van, aki őrültségnek tartja, van, aki maga is szívesen megcsodálja az állatokat; főleg a rokon gyerekek és elsős fiam osztálytársai. El nem adok állatot, legfeljebb cserélek vagy ajándékozok. Haszonállatot viszont nem tartunk, mivel sem én, sem a feleségem nem tudnánk leölni egy tyúkot vagy nyulat. Sokan nem értik, hogy lehet „haszon nélkül”, merő szórakozásból ilyesmivel foglalkozni. Mi azonban kedveljük a parkot, és lehetőségeinkhez mérten szeretnénk tovább bővíteni, fejleszteni.
– Egzotikus állatokat is tartotok. Hogyan bírják a klímát, a helyi betegségeket?
– A fagyokat nehezen viselő madarakat fűtött, zárt térben teleltetem, a tojásaikat rendszerint tyúk alatt vagy keltetőben keltetem. A fiókákat később visszateszem a madármamához, ahol rendben fel is nevelkednek. A betegségeket igyekszem megelőzni – erre valók a vitaminok és tápszerek –, ha pedig baj van, állatorvost hívok segítségül.
– Azért nyilván adódnak váratlan helyzetek…
– Bizony, előfordul. Idén például a kemény télben befagyott a tó, így kénytelen voltam léket vágni a vadkacsáknak. Egyik reggel látom, az egyik gúnár távolról méreget, idegenkedik tőlem. Számolom, hát nem is az enyém, csak „vendégeskedik”. Negyednapra aztán elrepült, egy tojómmal együtt…
Ferenczi–Popovics
