Áprily Lajos: Fegyvertelen vadász dala

2003. június 13., 02:00 , 126. szám

Völgyek felett hangos torokkal

üzenhet a vadásztülök.

Békét kötök az állatokkal,

az erdővel kibékülök.

 

Rejtőzve már többé nem állok

zsákmánnyal csábító lesen.

Márciusi szalonka-párok

suhanjanak szerelmesen.

 

Jöhet a bükkös karcsu vadja,

a lenge-lányos őz-alak,

nem puska-dörrenés fogadja,

csak egy szelíd „nem bántalak”.

 

Völgyben, vadonban, rónaságon

a békesség bolyong velem.

Csak egy öröm van a világon

s ez az öröm fegyvertelen.

 

S a régi őz, ki annyi vérrel

pirosított havat, mohát,

s reám nézett rémült szemével,

a régi őz is megbocsát.

 

Beszélgetéseink során, ha egy-egy gondolatunkat nyomósabbá szeretnénk tenni, gyakran kutatunk az emlékezetünkben valami rövidebb, velősebb megfogalmazás után. A legtöbb esetben szólások, közmondások, szállóigék jutnak eszünkbe, de az sem ritka, ha egy-egy kevésbé ismert verssorral erősítünk rá a mondanivalókra. Ez igen színessé, gazdaggá teszi beszédünket. És aki több verset ismer, bizony több ilyen „sorral” tud büszkélkedni.

Áprily Lajos Fegyvertelen vadász dala című költeményéből nem is egy ilyen sort, gondolatot ragadhatnánk ki, de legtöbben bizonyára a negyedik versszak két utolsó sorát választanánk, amennyiben a béke szépségét kívánnánk hirdetni. „Csak egy öröm van a világon / s ez az öröm fegyvertelen” – fogalmaz a költő, és mi érezzük, milyen egyszerűen, érthetően mondja ki a messze mutató életigazságot. Azt az igazságot, amely ölés, gyilkolás nélküli, tágabb értelemben: mindenfajta erőszaktól mentes világban találja meg az élet örömét.

Penckófer János