Hogy átjárhasson Isten szeretete

Papszentelés Tiszacsomán

2003. június 13., 02:00 , 126. szám

Pünkösd vasárnapján, a Szentlélek eljövetelének ünnepén szentelték áldozópappá Csirpák Józsefet Tiszacso­mán a helyi görög katolikus templomban. Bakancsos Sándor ugyanakkor kapta meg a felolvasó rendet.

Az ünnepi alkalomból zsúfolásig telt templomban jelen voltak a Beregszászi Görög Katolikus Esperesi Kerület papjai, Bendász Dániel és Szabó Konstantin esperesek, valamint számos barát és érdeklődő, akik együtt kérték a Szentlélek kiáradását a két szentelendőre.

A szertartást Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke végezte. Beszédében elmondta, 27 évvel ezelőtt őt is ezen az ünnepen szentelték pappá, ezért külön öröm számára, hogy most azért imádkozhat, hogy egy pap elteljen a Szentlélekkel.

– A Szentlélek az Atya és a Fiú szeretetének a lelke. A Szentlélek az Isten szeretete. Ez a szeretet hozta közénk Jézust, Õ ezzel a szeretettel vállalta a keresztet, és ugyancsak ez a szeretet nyitotta meg Jézus szívét, a teljes szeretet jelképét. Nekünk is ilyen nyitott szívűekké kell lennünk, hogy Isten szeretete minket is átjárhasson a Szentlélek által – mondta.

Milan Sasik püspök végezetül azt kívánta, hogy a Szentlélek a paptestvéreken keresztül az egyház valamennyi közösségében munkálkodjon.

A püspöki liturgia végeztével Demkó Ferenc tiszacsomai parochus megköszönte a püspök atya látogatását, a paptestvérek és valamennyi jelenlévő részvételét.

Váradi Natália