Templombúcsú Csetfalván

2003. június 13., 02:00 , 126. szám

A hagyományoknak meg­felelően pünkösd másnapján, június kilencedikén tartottak búcsút Csetfalván a Szentléleknek szentelt római és görög katolikus templomban.

Az ünnepi szentmisét Maj­nek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke kon­ce­­­lebrálta Bán Zsolt Jónás nagy­sző­­lősi, Nádor László Albert fel­ső­kerepeci, Wein­rauch Márió helyi plé­­bánosokkal, valamint Marosi Ist­ván karácsfalvai és Gajdos Atti­la helyi görög katolikus paró­­ku­sok­kal.

Szentbeszédében Majnek Antal a Szentlélek munkájának fontosságáról szólt. „A Szentlélek Úristen él közöttünk, hogy megerősítse Jézus munkáját. Az Úr Isten annyira szeret minket, hogy nekünk adta Jézust, hogy bennünk éljen. Jézusnak föl kellett mennie a mennybe, hogy elküldje a vigasztaló Szentlelket” – mondta többek között a püspök.

Az ünnepélyes áldást követően a pápai és a magyar himnusz zárta a szentmisét.

Ferenczi Katalin