Ülésezett a megyei tanács

Növelnék a szabad gazdasági övezet területét

2003. június 27., 02:00 , 128. szám

Június 20-án került sor a IV. összehívású megyei tanács hetedik ülésszakára, melynek napirendjén 24 kérdés megvitatása szerepelt.

Az ülésszakon döntés született arról, hogy a megyei tanács a kormányhoz fordul a Kárpátalja különleges gazdasági övezetről (KKGÖ) szóló törvény módosítása érdekében, s kéri, hogy jelöljenek ki újabb, a KKGÖ-höz tartozó területeket a megye szinte valamennyi járásában. Volodimir Prihogyko, a KKGÖ fejlesztési intézményeinek főigazgatója elmondta, a törvénymódosításnak az a célja, hogy az övezet területének növelésével esélyt adjanak a felemelkedéshez a vidék kevésbé fejlett területeinek. A javaslat értelmében az övezet jelenlegi 737,9 hektáros területét további 372,5 hektárral szeretnék kiegészíteni ott, ahol felesleg alakult ki a képzett munkaerőből, többek között a magyarlakta térségekben.

Hozzászólásában Brenzovics László képviselő, a KMKSZ alelnöke elmondta: összességében támogatja a törvénymódosítási javaslatot, ugyanakkor aggályának adott hangot, mivel a kijelölt területeken magántulajdonban lévő objektumok is szerepelnek, ami ellentétes az esélyegyenlőség elvével, s különböző beruházási projektek esetében feszültségeket is okozhat. A képviselő ugyan­ak­kor örömmel nyugtázta, hogy a településhatárok megváltoztatása révén nőtt a területe néhány bereg­szászi, munkácsi, szolyvai és ungvári járási településnek, ami várhatóan több bevételi forráshoz juttatja az önkormányzatokat.

A képviselők ugyancsak döntöttek az időközi képviselő- és polgármester-választások lebonyolításáról Tégláson, Tiszaágteleken és Császlócon. Tégláson október 5-én, az utóbbi két településen pedig december 14-én szavazhatnak a lakosok. Végezetül jóvá­hagy­ták Ukrajna és Magyarország határ menti térségeinek közös fejlesztési koncepcióját, melynek egyik célkitűzése a Magyarország EU-csatla­kozá­sából adódó lehetőségek kihasználása.

B. J.