A betörő nappal érkezik

Szaporodnak a lakásbetörések

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Ungváron az idei év során valamelyest csökkent a súlyos bűncselekmények száma, például ez idáig egyet­len gyilkosság sem történt, s harmadára esett vissza (14-ről 5-re) a gép­kocsi­lo­pások száma is. Mikola Cenov ungvári rendőrfőnök tájékoztatása szerint jelenleg a legnagyobb gondot a boltok kifosztása, illetve a lakásbetörések jelentik. Ezek száma a tavalyi esztendő első öt hónapjában meghaladta a 80-at, 2003 hasonló időszakában pedig 54 esetet regisztráltak, ami annak ellenére rendkívül aggasztó, hogy az el­kö­ve­tések felderítésének aránya 80 százalékos. Ennek kapcsán aziránt érdeklődtünk, hogyan védhetjük meg otthonunkat, értékeinket.

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a betörők inkább a módosabb polgárok őrizetlenül hagyott lakásaira vadásznak. Kiszemelt áldozatukról igyekeznek mindent megtudni – hol dolgozik, milyen értékek találhatók a házá­ban, tart-e otthon készpénzt stb. A betörések túlnyomó többségét a közhiedelemmel ellentétben fényes nappal követik el. A lakásba általában az ajtózárak speciális eszközökkel történő feltörésével vagy a megfelelő kulcs kiválasztásával jutnak be, de gyakran az egyszerű feszítővas is megteszi.

Mikola Cenov véleménye szerint a lakók nem fordítanak kellő figyelmet lakásuk védelmére – nemegyszer kopottak, elhasználódottak a zárak, melyeket már rég ki kellett volna cserélni. Gyakoriak az olyan primitív zárszerkezetek, melyeket szinte bármilyen kulccsal ki lehet nyitni. Jellemző, hogy a hat májusi ungvári lakásbetörésnél a nyomozást végző rendőrök ugyanazzal a kulccsal tudták kinyitni valamennyi lakás ajtaját. Aggasztó jelenség a szomszédok nemtörődömsége is, sokszor a szemük láttára jutnak be a lakásba az elkövetők.

Habár a megbízható zárak manapság nem olcsók, a szakemberek tapasztalatai szerint jel­lem­ző­en mégis éppen azok nem gondoskodnak lakásuk megfelelő vé­del­mé­ről, akik több ezer dol­lár­nyi értéket tartanak otthon.

A rendőrfőnök ennek kapcsán emlékeztetett az Állami őrző-Védő Szolgálat (ÁőVSZ) által a lakásvédelem és a riasztás terén kínált szolgáltatások viszonylag csekély elterjedtségére is. Pedig a bor­sos beszerelési díj (1000-1500 hriv­nya) ellenére vonzó lehet, hogy a rendszer működtetése ha­­vonta mind­össze 30-50 hriv­nyá­ba kerül. Ta­pasz­talataik szerint a betörők általában lemondanak az ilyen riasz­tórend­szerrel felszerelt lakásokról, s ha mégsem, az elmúlt 2-3 évben nem volt rá példa, hogy a bűnözők elkerülték volna a fele­lő­sségre vonást.

Amennyiben nincs annyi pénzünk, hogy lakásunkat riasztóberendezéssel lássuk el, a szakemberek azt javasolják, legalább masszív nyílászárókat, minőségi zá­ra­kat szereljünk fel. Ungváron pél­dául már több olyan üzlet is található, mely biztonsági zárakkal ellátott, úgynevezett betörésbiztos ajtókat kínál. Ezek ára meg­le­he­tősen magas, általában 1500-2000 hriv­nyába kerülnek, de 3000-4000 hriv­nyáért dupla falú ajtó is kapható.

Baráth József