Liszttel is lehet szavazni?

Mi mindenre jó egy alkotmányreform?

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Az alkotmányreform nem az alkotmányról szól, hanem a hatalomról, arról, hogy ho­gyan készül Kucsma elnök a hatalomátmentésre. A feszült várakozás, amivel az alkot­mánymódosítás elnöki változatát várták, innét ered. Keresték-keresik a szövegben a végleges sémát, ami szerint az elnök eljár majd: vajon utó­dot jelöl ki, elindul har­mad­szor, meghosszabbítja a felha­talmazását; és mi módon: újabb referendum lesz, vagy megpróbál 300 szavazatot ösz­szegyűjteni a parlamentben?

A helyzet most sem egy­ér­tel­mű, de néhány dolog tisztázódott. Ilyen az eredeti tervezet legme­re­de­kebb része a kétkamarás parla­mentről meg a népszavazásos köz­vetlen törvénykezésről, ame­lyekről kiderült, hogy eleve bal­lasztnak szánták. Arra volt jó a sok óriásplakát, hogy a Garantáló kompromisszumkészségét de­monstrálhassa, amikor lemond róluk.

Igazolódott azon elemzők értékelése, akik a fő csapásirányt az egy évben megtartandó válasz­tásokban látták. Az Elnök ragasz­kodik ehhez a ponthoz, meg érte­lemszerűen az elnöki jogkör kiter­jesztéséhez a parlament felosz­latásának kérdésében. A legfon­to­sabb újítás az lenne ezen a téren, hogy elhúzódó kormányválság (30 nap) esetén fel lehetne oszlatni a parlamentet, valamint meg­könnyí­tenék a kormányválságok létrejöttét azzal, hogy a kormány-előterjesztések nem szó szerinti megszavazása is kormány­válság­nak minősülne. Ha ehhez hozzá­vesszük a politikai kultúra ukraj­nai szintjét – különös tekintettel a pártok működésére vagy inkább működésképtelenségére –, akkor az ország bukdácsolását kormány­válságról kormányválságra, válasz­tásról választásra előre meg lehet jósolni. És azt is, ki fogja ezenköz­ben az államhatalmat gyakorolni.

Az egy évben megtartott el­nök-, parlamenti és helyhatósági választások egyik velejárója, hogy mivel valahol csak el kell kezdeni az egyszerre lépést, valakinek félbevágják a mandátumát. Például a parlamentét: nem 2006-ban vá­lasz­tanák újra a legfelsőbb tanácsot, hanem jövőre. Esetleg a következő elnököt nem öt évre választanák, hanem kettőre, és 2006-ban a par­lamenttel együtt a teljes 5 évre.

Igaz, egy soron kívüli parla­menti választáshoz nem kell alkot­mányt módosítani, mert az elnök­párti többség anélkül is vissza­ad­hat­ja a mandátumát, vagy szabo­tál­hatja a munkát 30 napig. Lega­láb­b­is ettől tart az ellenzék. Idáig abban lát­ták a legfőbb veszélyt, hogy a nyár folyamán referendum útján hajt­ják végre a hatalom­átmentést, most egy előrehozott admin­re­szur­szos parlamenti vá­lasz­tásban, amely teljes egészében úgy zajlana majd, mint az utó- és időközi vá­lasz­tások Szumitól Beregszászig.

A soron kívüli parlamenti vá­lasz­táshoz az ellenzéken kívül a legtöbb oligarchának sem fűlik a foga. Ha csak rajtuk múlna, biztos szabotálnák az egész alkot­mány­módosítási akciót. Lehet, hogy megtörnek, lehet, hogy nem. A mostani szezonban ez már aligha dől el, mert a procedúra a tervezet alkotmánybírósághoz való elküldésével, majd napirendre vételével kez­dődik, ami­hez 226 sza­vazat, egy­sze­rű többség szük­séges. Ez va­ló­szí­nűleg meg­történik a hó­nap kö­ze­pére, a parlamenti va­káció kez­­detéig. A kö­vet­ke­ző szezon ele­jén pedig letisz­tulhatnak a fő­sze­replők szán­dékai.

Az ellenzék pozíciója már így is egyértelmű. Furcsa módon, az eddig óvatoskodó Juscsenko fog­lalt el először egyértelmű állás­pon­tot: 2006-ig moratóriumot kell hirdetni mindenféle alkotmány­re­formra. Az egyetlen minden áron ke­resztülviendő változás, az a vá­lasz­tási rendszer átalakítása, tisztán arányossá, népies nevén párt­lis­tás­sá. Ez azonban feles tör­vény, 226 szavazat kell hozzá, és hogy az elnök hetedszer már ne vétózzon.

Párhuzamosan azzal, ahogyan a Mi Ukrajnánk bekeményített, puhultak fel a kommunisták. Jelez­ték, hogy semmilyen elvi kifo­gá­suk az egyszerre megtartandó vá­lasz­tások ellen nincs, valamint hogy ezentúl ők lesznek a konst­ruktív ellenzék, továbbá kifej­tették, mekkora veszélyt jelent Ukrajnára nézve Juscsenko eset­leges elnök­sé­ge. Mindezzel tápot adtak annak a gyanúnak, hogy a 60 kom­mu­nista szavazat lesz az, ami hoz­zá­adódva a parlamenti többség vok­saihoz, az al­kotmány­mó­do­sítás Kucsma-féle variánsának elfoga­dásához szükséges 300 szavazatot biz­to­sít­ja.

Ha valaki mostanság olvassa az ukrán sajtót, akkor láthatja, hogy a fenti variánsok korántsem a legkacifántosabbak a megjelenő értékelések és találgatások közül, s az elnökválasztási kampány startjáig a helyzet csak rosszab­bodni fog.

Közben váltás történt a fegy­­veres erők élén, amivel kapcso­latban két érdekességet is meg lehet említeni. Az egyik az, hogy Skidcsenko volt védelmi minisz­tert Oroszországból támadták, Nyugatról pedig támogatták. Az ukrán hintapolitika tehát, úgy tűnik, az orosz irányú kilengés állapotában van. Az utód Mar­csuk, az ukrán hatalom jolly jo­ker­je, aki viszonylag veszélye­sebb helyre cserélte a nemzet­biztonsági bizottság elnökének kényelmes székét. A hadsereg reformjára ugyanis a jövőben sem lesz pénz, tehát őt is bármikor meneszteni lehet majd azon az alapon, hogy nincs rend a hadse­regben. De Marcsuk személyében éppen ez az érdekes: miért tart ki a Garantáló a KGB-tábornok mellett, holott nyilvánvalóan nem kedveli.

A jövő őszig, függetlenül attól, feloszlatják-e a parlamentet vagy sem, néhány szavazásra még sor kerülhet. Szavazni ugyan­is nemcsak szavazó­la­pok­kal vagy kézfelemeléssel lehet, hanem például liszt- vagy cukor­vásárlással is. Ha a nép bízik a hatalomban, nem kezd el például nagy mennyiségben lisztet felvá­sárolni, felborítva ezzel a kopij­kára kiszámított családi költség­vetést.

SZ. K. M.