A határra indult a teherautó

Ázsiai bevándorlókat fogtak Munkácsnál

2003. július 11., 02:00 , 130. szám

Huszonhat illegális ázsiai bevándorlót tartóztattak fel közös akciójuk során a határőrök és a városi rendőrség munkatársai a Munkácsot elkerülő útszakaszon az elmúlt héten.

Mint Eduard Sztebljuk, a megyei határőr-parancsnokság szóvivője a Kárpátaljának elmondta, az akció résztvevőinek gyanússá vált a KrAZ márkájú teherautó. Miután megállásra kényszerítették, kiderült, hogy a platón 26 délkelet-ázsiai származású illegális bevándorló (4 kínai, 9 Srí Lanka-i és 13 afganisztáni) zsúfolódott össze, akiket két ukrajnai „útikalauz” a határ közelébe igyekezett csempészni. A feltartóztatott mig­ránsokat a munkácsi városi ren­dőr­ségre szállították. A két embercsempészt azonnal őrizetbe vették, ellenük bűnügyi eljárás indul.

Eduard Sztebljuk tájékoztatása szerint összesen 470 feltartóztatott illegális bevándorló – köztük 59 nő és 11 gyermek – ügyével foglalkoznak, 400-an a pósaházai (Pavsino) menekülttáborban tartózkodnak, ahol jelenleg nyugodt a helyzet, nincs lázadásveszély.

Baráth József