Kit zavar a magyar korona?

2003. július 11., 02:00 , 130. szám

A Népszabadság múlt keddi szá­mában Kovács László magyar külügyminiszter, utalva Erik Jür­gens­­nek, az Európa Tanács jelen­tés­tevőjének arra a teátrális mozdulatára a testület ülésén, ami­kor a kedvezménytörvényről tartott beszámolója során felmutatta a magyar igazolványt, úgy vélte, az annak kül­lemét kifogásolta, ugyanis „az útlevélre hasonlító okmányon a magyar ko­ro­na díszeleg, és némely szom­szé­dunk ezt a motívumot Nagy-Magyarországra történő utalásnak tekinti”. A miniszter közölte, hogy a már ki­nyom­­tatott több százezer igazol­ványt semmiképpen sem kí­ván­ják vissza­vonni. Azok érvényességének lejártával viszont érdemes megváltoztatni a küllemüket.

„Kíváncsi vagyok, az ország cí­merét is megváltoztatják-e, esetleg el­távolítják a Parlamentből, az ülés­ve­zető elnök feje fölül?” – reagált a hír­re Németh Zsolt, a parlament kü­lügyi bi­zott­ságának fideszes el­nö­ke.

A határon túli magyarság ve­ze­tői is megdöbbenéssel fogadták a hírt. Takács Csaba, az RMDSZ ügy­­ve­zető elnöke a Magyar Nem­zetnek nyilatkozva leszögezte, nincs tudomása arról, hogy a ko­rona eltüntetésének kérdését bárki is megvitatta volna a határon túli magyar szervezetek vezetőivel.

Érthetetlen és elfogadhatatlan az az elképzelés, hogy a magyar igazolványon ne szerepeljen a ko­ro­na – nyilatkozta a lapnak Duka Zólyomi Árpád, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja elnökhelyettese.

Ugyancsak a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke úgy vélte, hogy a határon túli magyarság köszönettel tartozik Kovács Lászlónak, amiért az eddig kiadott magyar igazolványokat nem vonatja vissza. Ugyanakkor ironikusan azt javasolta, hogy a jövőben kiadandó igazolványok legyenek szivárványszínűek, rajtuk rózsaszín háromszöggel – ebben az esetben a szomszéd országok talán nem emel­nek kifogást...

ntk