„Isten azt mondja, segíts a rászorulókon”

Amerikai–holland összefogás Kincseshomokon

2003. július 18., 02:00 , 131. szám

Kincseshomokon az elmúlt héten újabb külföldi önkéntes munkacsoport dolgozott a helyi orvosi rendelőnek és református gyülekezeti háznak szánt, nemrég az egyház tulajdonába visszakerült épület felújításán. A munkálatokat a Kárpátaljai DORCAS AID és a wirdeni diakóniai bizottság irányítja.

A Kárpátaljára érkezett 19 fiatal a hollandiai Wirden néhány gyülekezetének közös diakóniai bizottságát képviseli, akikhez 9 amerikai lány is csatlakozott.

Arra a kérdésre, hogy miért tartják fontosnak ezt a fajta missziói munkát, a michigani Katie Tim­mermans azt válaszolta, mivel Isten azt mondja, segíts a rászorulókon, igyekeznek tehetségükhöz mérten megfelelni ennek a parancsnak. Mint elmondta, a helyieket kedves, szeretetre méltó embereknek ismerték meg.

A munkálatok nyomán mára elkészült a tetőszerkezet, a belső térrendezés, vakolás; ott­jár­tunk­kor a fiatalok a vizesblokkok csempeburkolásán dolgoztak.

A munkahetet követően a fiatal önkéntesek szombaton kirándulnak, vasárnap pedig helyi gyülekezetekhez látogatnak el. Szállást, napi kétszeri étkezést a szürtei DORCAS AID iroda nyújtott számukra, ebédjüket a homoki református közösség biztosította.

S. A.