Törőcsik Marival egy színpadon

A beregszászi színház bemutatója Gyulán

2003. július 25., 02:00 , 132. szám
Törőcsik Mari és Trill Zsolt

Július 2-án Gyulán került bemutatásra Juhász Ferenc „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából” című műve Vidnyánszky Attila rendezésében, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában. A két főszerepet Törőcsik Mari és Trill Zsolt alakította.

– Miért pont erre a darabra esett a választásotok? – kérdeztük Trill Zsolt színművészt.

– Rendezőnket, Vidnyánsz­ky Attilát régen foglalkoztatta a téma: az anya–fiú kapcsolat, az elszakadás, a város–falu konfliktus, az urbanizáció, a globa­lizáció. Ez az, ami jelenleg körülvesz minket, hatással van ránk. A darab ezeket a gondolatokat próbálja finoman megfogalmazni, szimbólumokba rendezni. Az ötlet négy éve született, majd annyiban maradt, de miután Törőcsik Mari elvállalta az anya szerepét, a darab életre kelt.

– Milyen érzés volt együtt játszani a legendás Törőcsik Marival?

– Mindannyiunk számára nagy élményt jelentett együtt játszani a művésznővel. Egyénisége hihetetlen kisugárzással bír. Filmjei által a világon mindenütt elismert művész, és szerintem ő a legnagyobb magyar színésznő. Magánemberként ugyanakkor nagyon egyszerű, végtelenül alázatos, ami igencsak ritka ebben a szakmában.

– A közönség hogyan fogadta a produkciót?

– Úgy érzem, sikeres volt a bemutató, bár a darab nem könnyű, jellemzően fesztiválprodukció. A néző talán nem mindig képes szellemileg követni, de érzelmileg és látványban feltétlenül leköti.

Mint megtudtuk, a társulat legközelebb szeptember 30-án a budapesti Bárka színházban játssza a darabot, s Törőcsik Mari ígérete szerint az ősz folyamán Kárpátalján is bemutatásra kerülhet a produkció.

-lia-