„Ne a műtőasztalon dőljön el az Élet kérdése”

Abortusz: gyilkosság vagy szuverén döntés?

2003. augusztus 8., 02:00 , 134. szám

Az elmúlt években mind országos, mind megyei viszonylatban csökkent a művi terhesség-megsza­kí­tások száma. A tíz évvel korábbi ukrajnai abortálási adatok még sokkolták a nemzetközi orvos közvéleményt: 1990-ben egymillió abortuszt jelzett a hivatalos egészségügyi statisztika, de még tavaly is közel 350 ezer nő döntött úgy: nem szüli meg gyermekét. Az újszülöttek száma ugyanakkor négyszázezer alatt maradt…

A világnak ezen a részén a nem kívánt terhesség elkerülésének egyetlen „módját” még pár éve is mindenekelőtt az abortusz jelentette. Ennek oka a minőségi fogamzásgátlók hiánya, s az emberek hiányos ismeretei azok alkalmazása, illetve hatékonysága terén.

A helyzet mára annyiban változott, hogy – bár jellemzően nem olcsón – nagy választékban hozzáférhetők a tartós hatású fogamzásgátlók, s a fiatalok körében elterjedt az úton-útfélen kapható, viszonylag olcsó óvszer – már amennyiben gondolnak egyáltalán a védekezésre.

– Kárpátalja szülőképes női lakosságának (15-től 49 évesig) lélekszáma jelenleg meghaladja a 315 ezret. A folyó év félévi statisztikája szerint közülük 128 ezren alkalmaznak valamilyen típusú fogamzásgátlót. Az esetek többségében ez hormonális kezelést vagy méhen belüli fogamzásgátló eszközt, köznyelven szólva, spirált jelent – mondja Okszana Csopej nőgyógyász, az 1997 óta működő Megyei Családtervezési Központ vezetője.

Az abortuszok és születések aránya ennek ellenére még mindig riasztó. Kárpátalján 2001-ben száz szülésre 46,48, száz terhességre 31,73 abortusz jutott, a tavalyi statisztika ezzel szemben 44,3 és 29,3 volt. Az országos helyzet ennél is rosszabb: tavaly Ukrajnában száz szülésre 92,7, száz terhességre 48,11 művi terhesség-megszakítás jutott – tájékoztat Jaroszlav Lányi megyei ginekológus.

2002-ben Kárpátalján 6499 abortuszt végeztek. Ebből 949 ún. „önkéntes” műtét, 257 magzatelhalásos vetélés volt. Egészségügyi ellenjavallat okán 131, szociális okból 72 műtétet végeztek. Négy esetben a páciens életkora 14 év alatti, 86 esetben 15-17 év közötti volt.

„A tojáshéj még a fenekükön, de félévente kaparásra járnak” – fakad ki egy idősebb, sokat látott ápolónő az egyik nőgyógyászaton. Állítását alátámasztja, hogy vidékünkön az elmúlt években katasztrofális mértékben nőtt a fiatal meddő nők aránya.

– Ennek legfőbb oka az első terhesség művi megszakítása, illetve a túl korai nemi élet. Adataink szerint Kárpátalján jelenleg a szülőképes nők 3,1%-a szenved elsődleges vagy másodlagos meddőségben. Ez kilencezernél több esetet jelent, tehát minden 32. nő érintett – mondja Csopej doktornő.

2002-ben Ukrajnában 13 nő halálát okozta művi terhesség-megszakítás. Öt évvel korábban kétszer ennyi volt a halálos kimenetelű esetek száma.

– A terhesség-megszakítás mindig kockázatos beavatkozás – figyelmeztet Pirigyi László szülész-nőgyógyász, a megyeszékhely II. számú szülészetének osztályvezetője. – A méh lényegében egy zárt zsák, ennek belső falához tapad az embrió és az azt tápláló méhlepény. A terhesség tizedik hetében a magzat valamennyi testrésze, belső szerve fejlett, testhossza kb. tíz cm. Az abortusznál ezt kell szétzúzni és darabokban eltávolítani, majd alaposan kitisztítani a méhüreget. Történik ez tompán és vakon, minden vizuális kontroll nélkül. Az orvos semmit nem lát, mégis úgy kell elvégeznie a beavatkozást, hogy a méhből minden precízen kikerüljön, de semmi se sérüljön, ne lépjenek fel szövődmények.

Az abortusz ugyanakkor nem csupán egészségügyi, hanem szociális és erkölcsi probléma is.

– Véleményem szerint az ország jelenlegi gazdasági helyzetének és meglévő társadalmi, szociális problémáinak ismeretében tudomásul kell venni, hogy az abortuszt nem lehet betiltani. Minden nőnek szuverén joga eldönteni, kíván-e gyermeket. Ellenben minden erőforrást, mind egyénileg, mind társadalmilag, a nem kívánt terhesség megelőzésére kell irányítani, hogy ne a műtőasztalon dőljön el az Élet kérdése – összegez Okszana Cso­pej.

Egyértelműen a művi terhesség­-meg­­­­­­sza­­­kí­tás ellen lépnek fel Kárpátalján a történelmi egyházak, hangsúlyozva, hogy az összeegyeztethetetlen a vallásos világnézettel.

Mind többen vannak azok az orvosok is, akik erkölcsi megfontolásból egyáltalán nem végeznek abortuszt. Közéjük tartozik Pirigyi László doktor is.

– Öt éve kizárólag szülészorvosként praktizálok, és azt tartom legfőbb hivatásomnak, hogy minél több egészséges gyermek lássa meg a napvilágot – mondja.

A nyugati magzatvédelmi mozgalmak aktivistái szerint a gyermekvállaláshoz fűződő emberi jog nem azonos azzal a joggal, hogy bárki eldöntheti, mikor fordul abortuszért az egészségügyhöz. A nem kívánt terhesség megoldható védekezéssel és nem azonos azzal, hogy a nőknek joga van akármennyi terhesség-megszakítást végeztetni, mert nem akarnak gyermeket szülni, nevelni – állítják.

A nők felelős hozzáállását illetően Pirigyi doktor például elmesélte, hogy kezdő nőgyógyászként Munkácson még ő végezte egy 36 éves nő 37. abortuszát. Az érintett saját bevallása szerint ezt a módját választotta a nem kívánt terhességek megelőzésének, mondván, amíg terhes, addig legalább nem kell védekeznie. Ez persze egy igencsak szélsőséges példa. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy sokan csak az első abortuszt követően gondolkodnak el a terhességmegelőzésen.

A családtervezési szakértők szerint az abortuszok számának csökkentésére egyetlen járható, perspektivikus út kínálkozik, méghozzá a fiatalok időben történő, intézményes szexuális felvilágosítása és a terhességmegelőzési módszerek széles körű ismertetése, hozzáférhetővé tétele.

Popovics Zsuzsanna

Abortusz

A Szovjetunióban – néhány ritka esettől eltekintve – hivatalosan sokáig tiltott volt a művi terhesség-megszakítás. Az illegálisan végzett abortuszok következtében ugyanakkor sok nő szenvedett maradandó szervi károsodást, és jelentős volt a halálesetek száma is.

A jelenleg hatályos ukrajnai törvények szerint a terhesség első harmadában (a fogamzást követő első 12 hétben) minden nőnek joga van eldönteni, meg kívánja-e szülni gyermekét. Ha az érintett 18 évesnél fiatalabb, a terhesség megszakításához szülői beleegyezésre van szükség. Orvosi, egészségügyi, szociális ellenjavallat esetén egy megyei szakbizottság 26-27 hetes korig engedélyezheti a művi terhesség-megszakítást.

Kárpátalján tavaly 117 esetben szakítottak meg 22-27 hét közötti terhességet.

Az emberi magzat szíve már két-három héttel a fogantatás után elkezd dobogni. A nyolcadik hét végére a magzat képes ökölbe zárni a kézfejét, érzi a fájdalmat. Egy amerikai orvos filmre rögzített egy ultrahangkészülékkel végigkövetett abortuszt. A filmen jól látszik, amint a 12 hetes magzat érzékeli a veszélyt, hirtelen mozdulatokat tesz, igyekszik elfordulni a méhbe hatoló eszköztől. Szívverése felgyorsul, a szája néma kiáltásra nyílik.

Megyénkben tavaly az abortuszok 2,01%-át indokolta az édesanya egészségügyi veszélyeztetettsége…