„Szeretném a maradék időmet zenélve tölteni”

Ungvári utcazenész

2003. szeptember 12., 02:00 , 139. szám

Volodimir Palij jóvoltából manapság gyakorta hallatszik hegedűszó Ungvár központjában, a Korzón. A zeneakadémiát végzett, sokat megélt muzsikus és hegedűkészítő színházakban és éttermekben játszik, a legnagyobb élményt mégis az utcai zenélés jelenti számára.

– 1935-ben születtem Minszk­­ben, Fehérorosz­or­szágban – kezdi élettörténetét. – Négyéves voltam, mikor kitört a II. világháború, két évvel később már körülöttünk is folyt az öldöklés. Mivel zsidó vagyok, engem és családomat az értelmetlen halál mellett a náci koncentrációs táborok veszélye is fenyegetett. Szüleim útra keltek, 360 km-t tettünk meg gyalog, éhen, nyomorogva, mire biztos helyre jutottunk.

A háború miatt későn, kilencévesen kezdte az iskolát, hegedűt 16 évesen fogott először kezébe. Rögtön beleszeretett a hangszerbe, és elhatározta, ha törik, ha szakad, zenész lesz. Mint mondja, azon kevesek közé tartozik, akik valóra váltották álmukat.

– 1985-ben Ungvárt választottam új otthonul. Velem tartottak szüleim és egyik barátom. Szüleim ma már nem élnek, a barátom visszatért Belarussziába. Manapság rendszeresen játszom az ungvári Ukrán Zenei-Drámai Színházban, különböző kulturális rendezvényeken, éttermekben. Legjobban mégis az utcai zenélést kedvelem. Tudja, én a zene szerelmese vagyok, egyaránt szeretem játszani és hallgatni a muzsikát. Ezt a zeneszeretetet igyekszem átadni az embereknek, hogy velem együtt örüljenek a csodálatos dallamoknak. Sokan vannak, akik rendszeresen odajönnek hozzám, megelégedéssel hallgatják játékomat. Lényegében ezekért a pillanatokért muzsikálok.

Volodimir átlagosan heti egy alkalommal „utca­zenél”. Munkája nem igényel engedélyeztetést, akkor és ott zenél, amikor és ahol neki tetszik. Persze vannak, akik nem nézik jó szemmel ténykedését, hangoskodónak titulálják. „Szerencsére ők van­nak kevesebben, ezért nem is foglalkozom velük” – mondja a zenész.

Élete során eddig 30 hegedűt készített, ezek közül a legsikerültebb a jelenlegi hangszere. Mint mondja, sosem válna meg tőle. „A hegedűm nélkül nem lenne teljes az életem, hozzám tartozik, a lényem része. 68 éves vagyok, túl egy szívinfarktuson, ezért kímélnem kell magam. Sajnos nem zenélhetek úgy és annyit, mint ezelőtt. Szeretném azt a kevés időt, ami még megadatott, az emberek között, zenélve eltölteni” – mondja búcsúzóul, és rázendít kedvenc melódiájára.

R. T.