Aki egyet is befogad az én nevemért…

Jótékonysági koncert Beregszászban

2003. október 10., 02:00 , 143. szám

Jótékonysági koncertet tartott az árva, illetve elhagyott gyermekek családba juttatását segítő Sámuel Alapítvány és a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet október 5-én. A beregszászi református gyülekezet nagytermében megrendezett alkalom vendége Sillye Jenő budapesti zenész és dalszerző, Mékli Attila pestújhelyi káplán, Borka Zsolt zenész-dalszerző, dr. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgatója, valamint Bencze János, az intézmény lelkipásztora volt. Orosz Magdolna programmenedzser ismertette az alapítvány célkitűzéseit és eredményeit, majd a zenészek énekes bizonyságtétele következett. Szarka Miklós a bethes­dai beteg történetének kapcsán a gyermekkórház múltjáról és jelenéről beszélt, majd ismét a hitről, szeretetről, valódi emberi értékekről szóló dalok kerültek a figyelem középpontjába.

Sillye Jenő kárpátaljai körútja során Beregszászon kívül fellépett Ungváron, Csapon és Nagyszőlősön is.

O. T.