Színészek

2003. október 17., 02:00 , 144. szám

Új kormányzót választottak Kalifornia élére, Schwarze­neg­ger, a híres színész személyében. Reagen elnök után végre újra egy profi került az amerikai politika csúcsára. Mert itt vérbeli színész tud csak igazán érvényesülni, aki képes betanulni és sajátjaként előadni a szerzők szövegét, teljesen azonosulva a rendezők akaratával és utasításaival. Az amatőrökkel mindig baj van, többnyire túljátsszák szerepüket, mint például Bush elnök az iraki bevonulással, ami szerintem végzetes hiba volt.

Élő tanúm van arra, hogy a szovjetek afganisztáni bevonulása után kijelentettem, ez a vég kezdete, mármint az Unió számára, mert egy olyan ingoványos talajra lépett, ahol biztos a kudarc. Nyugodtan datálhatjuk ettől a pillanattól a Szovjetunió hanyatlásának és bukásának kezdetét. A szovjetek gyakorlott bevonulók voltak, csakhogy más dolog Csehsz­lovákiába vagy Magyarországra bevonulni, és egészen más megtámadni egy iszlám országot. A keresztény kultúrkörbe tartozó országokban a fegyveres ellenállás letörése után az ország leigázása már könnyen ment kollaboránsok segítségével, a kínzások és kivégzések után csend lett. Na, ez az, ami az iszlám országokban nem megy. Az igazi háború a bevonulás után kezdődik, a kollaboránsok, ha vannak egyáltalán, elvágott torokkal végzik. Ezen a vidéken a vérengzéseknek csak eleje van, vége nincs, a harc az utolsó emberig, a saját vagy az ellenség végső megsemmisítéséig tart. Ebbe a zsákutcába sétált be Amerika, engedve a csábító olajillatnak. Ezt hívják befürdésnek, mert­hogy Amerika Irakban befürdött, az tuti, mégpedig forró olajban. Már eddig is több amerikai katona halt meg a háború után, mint előtte.

Nem a New York-i tornyok lerombolása, hanem az iraki támadás lesz az a mérföldkő, amitől majd a történészek az Amerikai Egyesült Államok hanyatlását számítják. Nincs az a pénz, fegyver és erő, ami a népeket, államokat és birodalmakat megvédené önmagukkal szemben, mert ahogy a Szovjetuniót sem győzte le senki, úgy Amerika is legyőzhetetlen kívülről, de Petőfit szabadon idézve: „elhervad a virág, amelyen titkos féreg foga rág.” De hát ez Amerika dolga. Azt viszont, hogy mit keresnek a magyar katonák az Eufrátesz mentén, azt én nem tudom.

Tithli