Alapítványi iskolát terveznek

Ungváron ülésezett a Kárpátaljai Szövetség

2003. október 24., 02:00 , 145. szám

Október 18-án, az ungvári Nemzetiségi Központban tartotta kihelyezett elnökségi ülését a Magyarországon működő Kárpátaljai Szövetség (KSZ), melynek célja az itt tevékenykedő magyar szervezetek, valamint a mai kárpátaljai közéleti, gazdasági viszonyok jobb megismerése volt.

Katona Tamás elnök a civil szféra fontosságáról, a civil szervezetek új feladatairól, tevékenységi formáiról tartott előadást. A Kárpátaljai Szövetség tízéves működéséről, elért eredményeiről Benda István elnökhelyettes, a Beregszászért Alapítvány elnöke nevében Benza György tájékoztatta a jelenlévőket. Ugyancsak Benza György elnökségi tag ismertette egy Magyar Alapítványi Iskola létrehozásának tervét, mely középiskolai szintű tanintézménnyel bővíteni szeretnék az intézményes magyar oktatás palettáját Kárpátalján.

A kárpátaljai magyar kulturális élet magyarországi ismertségéről, fórumairól Dupka György, a MÉKK elnöke, az esemény házigazdája értekezett. A kedvezménytörvény Kárpátalján való érvényesítésének lehetőségeit Szabó László, a HTMH főosztályvezetője ecsetelte, vízumkérdésben pedig Szabó Ottó ungvári magyar főkonzul adott tájékoztatást.

P. ZS.