Kelet-európai Világi Katolikusok Konferenciája

2003. október 24., 02:00 , 145. szám
A konferencia kárpátaljai résztvevőinek egy csoportja

„Most legyetek Krisztus tanúi” címmel október 8–12. között világiak számára szerveztek katolikus konferenciát Kijevben.

A Szovjetunió széthullását követően első alkalommal került sor ilyen találkozóra a régióban, ahová 25 országból érkeztek résztvevők. A munkácsi római és görög katolikus egyházmegyékből nyolcan vettek részt az eseményen.

A konferencia kiemelten foglalkozott azon országokkal, melyekben több mint negyven évig tiltott volt az egyházak működése, a vallásgyakorlás. Az előadások elsősorban az országokban működő egyházak helyzetéről tájékoztattak, valamint arra mutattak rá, mi is az egyház feladata ma, és ebben milyen szerepe van a világi hívőknek.

A rendezvényen számos egyházi méltóság is részt vett, s a tanácskozókat maga II. János Pál pápa is üdvözölte levélben.

-vn-