Lesz gáz Eszenyben!?

A vasút felett húzódna a gázvezeték

2003. november 7., 01:00 , 147. szám

A kilencvenes évek elején, az akkori Avantgard Kolhoz vezetői kezdték el kiépíteni a Tisza-parti Eszeny községben a gázvezetéket. Le is fektették a település határáig a csöveket, de két komoly akadály miatt megrekedt a vállalkozás. Egyrészt a Csap–Munkács vasútvonal és a mellette haladó autóút alatt 65 méteres szakaszon kellett volna a föld alatt lefektetni a csövet, másrészt a Szernye-csatorna alatt is ki kellett építeni a vezetéket, mely így csak szakaszosan készülhetett el.

Most, amikor Kárpátalján kampányszerűen folyik a vezetékes gáz bevezetése a településekre, előkerültek a régi tervek. Kovács Ferenc polgármester nyomáspróbával ellenőriztette a korábban lefektetett vezetékszakaszokat, és árajánlatot kért több kivitelező cégtől a hiányzó részek kiépítésére. Kiderült, hogy csupán a vezetéknek a vasútvonal alatti átvezetése 150 000 hriv­nyá­ba kerülne.

Új tervet készíttetett tehát a polgármester a járási tanács támogatásával, melynek értelmében a vasúti villamosvezetékek és a csatorna felett haladna a gázvezeték, így az egész „csak” 20 000 hriv­nyába kerülne, amit már hajlandó lenne finanszírozni az ungvári já­rási tanács. Az új terveket Kijevben a Közlekedési Minisztériumban is jóvá kell hagyatni. Amennyiben sikerül, jövőre Eszeny­ben is elkezdődhet a gázvezeték-hálózat kiépítése.

B. Zs.