Nem szeretem

2003. november 7., 01:00 , 147. szám

Nem szeretem a műkoszorút, művirágot, műérzelmeket. Pedig ebből is, abból is akad bőven. A piacorientált világ sajnos mindenszentek napját is igyekszik bekebelezni. Kialakulnak az ünnep „elmaradhatatlan” kellékei, melyekkel X összeg ellenében, pénztárcához mérten fejezhető ki fájdalom, lelki kötődés, emlékezet.

A kereskedők idén is narancssárga, kék, lila, bíborszín művirágos, műfenyős koszorúkkal töltötték fel standjaikat, az utcai alkalmi árusok színes gyertyákkal, mécsesekkel, további giccses műkellékekkel igyekeztek „kiszolgálni” a kegyelet ünnepére készülőket. A „fogyasztói társadalom” pedig minden ellenállás nélkül hagyja magát megvezetni, és szükség esetén sort áll, majd kemény pénzt fizet a legalább hat színben kapható, egyre méretesebb krizantémokért, a műanyagrózsával „díszített” műkoszorúkért, a fekete szalaggal kegyeletivé alakított puccos virágcsokrokért.

Emlékszem, gyermekkoromban, a hiánygazdálkodás idején kézzel hajtogatott, parafinba mártott „papírrózsákkal” és tinktúrazöld „levelekkel” díszítették a huzalalapú uniformis-koszorúkat. Nem volt szép, nem is lehetett az. Nagymamámtól úgy tanultam: a koszorú nem lehet szép. Ám mégis, akkoriban legalább falunként, mesterenként más volt a koszorúk formája, a rózsák elrendezése, a levelek mintázata. De nem is volt belőlük sok. A legtöbben krizantémot szedtünk ilyenkor a ház előtti kiskertből, és ha még nem bontott virágot, november elsejét megelőzően egy-két napig a meleg szobában „nyittattunk”.

Fáj a műérzelmekkel kapcsolatos történet is, miszerint testvér és testvér gyermekei mindenszentekkor, a közös nagymama sírjánál találkoztak először. A két kisiskolás nem talált közös szóra, témára. Az országhatár, a szülők szebb jövő-keresése örökre megfosztotta őket az első unokatestvéri, családi köteléktől.

Vajon csak a tárgyi világból tűnt el a természetközeliség, vagy a fenyőággal, az apróvirágú kiskerti krizantémmal, az egy szál viaszszínű gyertyával valami mást is elveszítettünk? Hinni kellene, hogy egy szál virág, egy igaz könnycsepp, együttérző tekintet, egy vigasztaló szó ma is többet ér. De legalábbis emberibb…

léna