A hitben való állhatatos kitartás az egyházmegye nagy kincse

Interjú dr. Paskai László bíborossal

A peresztrojka időszakában vált lehetségessé, hogy hosszú évtizedek után magas rangú magyar egyházi személy látogathasson Kárpátaljára. Így került sor 1989 májusában dr. Paskai László bíboros, Magyarország prímása, esz­tergomi érsek látogatására, melynek során találkozhatott a hívekkel és a maroknyi papsággal. E látogatás nagy lökést adott a helyi egyháznak, mintegy beharangozója volt az elkövetkező évek látványos fejlődésének. A közelmúltban ismét Kárpátaljára látogatott dr. Paskai László bíboros – ezúttal már az egyéves Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye székesegyházának búcsúja alkalmából –, akit ebből az alkalomból látogatásának céljáról kérdeztünk.

– A magyar római katolikus egyház főpapjaként miért tartotta fontosnak, hogy ismét ellátogasson Kárpátaljára?

– Egyrészt azért, mert szép emlékek fűznek a vidékhez. Tizennégy évvel ezelőtt, 1989 májusában, amikor először jártam itt, buzgó híveket találtam. Igaz, a negyvenévnyi tiltás, elnyomás hatása érezhető volt, de az emberek több ezrével vártak, és kérték, hogy ha csak egy mód van rá, küldjek papokat. Nagy paphiány volt, valamennyien éhezték az Isten szavát. A templomok bezárva, borzasztó állapotban voltak. De hála Istennek, sikerült tárgyalni a vezetőkkel, akik hajlottak a jóra. Ennek köszönhetően magyar­országi papok és szerzetesek jöhettek Kárpátaljára. Azóta nagyon szépen virágzásnak indult az itteni katolikus egyház élete, amiért érdemes tizennégy év elteltével ismét közösen imádkozni és hálát adni az Istennek.

– Bíborosként, prímás-érsekként hosszú éveken keresztül gondot viselt a határon túli magyarságra. Miért tartotta fontosnak ezt a tevékenységet?

– Mindig is fontos volt a határon túlra szakadtakkal való törődés, két szempontból is. Egyrészt, Kárpátalján is elnyomták a vallást, tehát lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk elősegíteni a szabad vallásgyakorlást. Másrészt, itt is nagy nyomás nehezedett a magyarokra, és a testvéri érzület szólított a segítségnyújtásra. Az itteni magyaroknak nagyon sokat jelentett, hogy szent­misére járhatnak, ahol anya­nyelvükön hallhatják Isten igéjét.

– Miként fogalmazná meg most, a XXI. század elején a római katolikus egyház küldetését, üzenetét?

– Sokféleképpen lehet megfogalmazni ezt az üzenetet. Ha a magyar római katolikus egyházat tekintjük, akkor azt fűzhetjük hozzá, hogy jövőre Magyarország is csatlakozik az Európai Unióhoz. Az Európai Unióban pedig, ahogyan azt maga a Szentatya is megfogalmazta, nemcsak törvények kellenek, nemcsak együttműködés, gazdasági és politikai közösség, hanem lélek is kell. Lélek, mert különben az egész embertelenné válik. A katolikus egyház küldetése az, hogy lelket tudjon vinni a társadalmi és politikai struktúrákba, hogy minél emberibb legyen az elkövetkező közösség. A katolikus egyháznak egyébként változatlanok a célkitűzései: Krisztus követésére vezetni az egyéneket, a családokat, a gyermekeket, az egész közösséget. Ez a feladata Kárpátalján is, miként az egész világon.

– Hogyan látja és értékeli a kárpátaljai római katolikus egyház fejlődését, jövőjét?

– Kárpátaljai viszonylatban Majnek Antal püspök atya nagyon szépen fogja össze a híveket. Ami a buzgóságot illeti, abban nem látok eltérést az anyaországhoz viszonyítva. Ez megmutatkozott már akkor is, amikor első ízben jártam itt, s most is szép számban jöttek össze a székesegyház búcsúnapjára. Egyéb­ként nagyon nagy változás ment végbe itt az elmúlt tíz-egy­né­hány év alatt az egyházmegye szervezete, az egyes kezdeményezések kiteljesedése szempontjából is. A legfontosabb, hogy megőrizzék mindazt a buzgóságot, állhatatosságot, a hitben való kitartást, ami ennek az egyházmegyének a nagy kincse és értéke. Ezt vigyék tovább, és ezt adják át gyermekeiknek, unokáiknak is. Arra vezessék őket, hogy méltók legyenek elődeik hitéhez.

Váradi Natália