Küldetés egy életen át

Balczó András Munkácson

2003. november 28., 01:00 , 150. szám

Balczó András háromszoros olimpiai és sokszoros világbajnok öttusázó volt a vendége a Munkácsi Magyar Egylet által szervezett előadás-sorozatnak múlt szombaton. Egy ember, akire nemcsak sporteredményei miatt néz fel máig a magyarság, hanem életútja, elvei miatt is. A munkácsi kultúrházban szombaton összegyűlt mintegy kétszáz érdeklődő először a Kósa Ferenc rendező által 1976-ban Balczó Andrásról készült portréfilmet tekinthette meg, majd maga az olimpikon beszélt életéről, hitvallásáról, s válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Balczó András 1938-ban született Kondoroson. 1954-től atletizált, majd 1956-tól egészen 1973-as visszavonulásáig a Csepel SC öttusázója volt. Húszévesen állt rajthoz először világbajnokságon, majd két esztendővel később, Rómában indult először olimpián. Csapatban kétszer, Rómában és Mexikóban lett olimpiai bajnok, s 1972-ben Münchenben egyéni győzelemmel koronázta meg pályafutását. A világbajnokságok során összesen húsz érmet nyert, közte tíz aranyat. Eredményeit ugyanakkor nem kivételes tehetségének, hanem akaraterejének tudja be, melyet Isten ajándékaként kezel.

Visszavonulását követően az akkori Magyarországon nem részesülhetett abban az elismerésben és megbecsülésben, melyek teljesítménye és emberi tulajdonságai alapján méltán megillették volna. Hite Istenben, a mérhető teljesítményen alapuló társadalmi igazságosságban és az erkölcsben, melyeket mindenkor, még a kádári érában is nyíltan és következetesen vállalt, az akkori hatalom szemében elfogadhatatlanná tették.

Pályafutásáról és nézeteiről 1976-ban Kósa Ferenc Küldetés címmel készített filmet, amely óriási sikert aratott. A filmnek másfél hónapos vetítési ideje alatt kilencszázezer (!) nézője volt, azután hosszú éveken keresztül porosodott az archívumban.

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy elveihez méltó szerepvállalása az öttusa szakmai irányításában az akkori körülmények között lehetetlen, kivonult a sportból, vállalva az egzisztenciális bizonytalanságot, a kiközösítést, fontosabbnak tartva az elveivel megegyező életet a szakmai sikereknél, elismerésnél. Elhatározásán a rendszerváltást követően sem változtatott, vélhetően azért, mivel továbbra sem látja maradéktalanul megvalósíthatónak elképzeléseit, márpedig vallja: az elmúlt évtizedek történései sem akadályozhatják meg az embert abban, hogy a maga helyén és idejében ne a teljességre törekedjék. Ide kívánkozik egy Munkácson elejtett megjegyzése is: „Jó, ha vannak vágyaink, elképzeléseink. Csak egy fontos: hogy a tervek, a vágyak ne váljanak isteneinkké, mert akkor az Isten kiszorul.” S hogy fenntartásai napjaink állapotaival szemben nem alaptalanok, azt alátámasztja egy magyar sportszervezet honlapján felfedezett rövid életrajzának mondata: „Sértett emberként, távol tartja magát a sporttól.”… Úgy tűnik, több mint 20 év, s egy rendszerváltás után is vannak, akik elveit nem tudják vagy nem kívánják értékükön kezelni, s elfogadni, hogy vannak, akiket nem csak személyes ambícióik vezérelnek.

Azóta feleségével, Császár Mónikával, a müncheni tornász olimpikonnal és tizenkét gyer­mekükkel boldogan élnek budakeszi házukban, amit a bajnok maga épített.

A kivételes tehetségű és akaraterejű sportolót, aki idén augusztus 16-án lett hatvanöt éves, 2000-ben a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének hivatalos honlapján közzétett inter­ne­tes szavazás szerint hatalmas fölénnyel választották az évszázad legjobb öttusázójává.

Élménybeszámolókra a hetvenes évek óta itthon és külföl­dön egyaránt gyakran vállalkozik, s akad felkérése bőven, mert hiába telt el 30 esztendő pályafutása befejezése óta, teljesítménye, személyisége iránt változatlan az érdeklődés, s ő küldetésének tartja, hogy másokkal is megossza mind­azt, amire az élet megtanította.