Kelendők a luxusjárgányok

Kárpátaljai autópiaci trendek

2003. december 5., 01:00 , 151. szám

Kárpátalján, csakúgy, mint Ukrajnában, továbbra is virágzik a használt személygépkocsik piaca, főleg, ami a nyugati márkákat illeti. Ugyanakkor az utóbbi hónapokban, elsősorban a hitelbe történő vásárlási lehetőségek körének bővülése miatt, növekedés tapasztalható az új személygépkocsik eladása terén, s bármennyire is hihetetlen, élénk az érdeklődés a méregdrága luxusmodellek iránt is.

A vásárló ma már nagy választékból szemelheti ki a megfelelő gépkocsit Kárpátalján is, több autószalon és autókereskedés kínálja gazdag választékban a honi és a nyugati modelleket.

A legrégebbi kárpátaljai autószalont, a Safrant üzemeltető Krokusz MG konszern vezetője, Mihajlo Grenyo a Kárpátaljának elmondta, menedzsereik gyakorlatilag a világ valamennyi jelentős autógyárával kapcsolatban állnak, így ma már nem jelent gondot az ügyfél által megnevezett típus beszerzése és leszállítása Ungvárra. Elmondása szerint fokozatosan változik az autót vásárlók szemlélete, s egyre többen részesítik előnyben a megyében az új autót a használttal szemben.

A konszern a gépkocsik eladásán túl egyre nagyobb figyelmet fordít a szervizelésre és tunin­golásra is. Így például speciális autószervizt tartanak fenn a személygépkocsik javítására, tu­nin­golására, a különböző luxustartozékokkal való felsze­re­lé­sére. Ráadásul, az új személygépkocsi árába ma már beszámítják a régiét is, ha azt ugyanannál a cégnél vásárolták.

A Krokusznál, akár más autószalonokban, illetve kereskedésekben, részletre is megvásárolható bármelyik gépkocsi. Első részletként a személygépkocsi árának 10 %-át kell kifizetni, s máris elvihető. A Kro­kusz MG egyébként jelenleg a Lada, Skoda, Mitsubishi, Renault, Peu­geot, Dacia márkaképviseletét látja el. A felsoroltakon kívül azonban más márkájú, a vásárló saját igényei szerint felszerelt gépkocsi is megrendelhető, s néhány napon belül le is szállítják azt.

A Krokusz MG az elmúlt 3-4 évben több mint ezer különböző márkájú személygépkocsit, illetve haszongépjárművet értékesített, az átlagos évi eladás 300–400 darabot tesz ki. Megítélésük szerint a vásárlási kedv továbbra is növekvő tendenciát mutat. Az eladások terén a VAZ-Lada modellek viszik a prímet 65 százalékos részesedéssel, ugyanakkor havonta 7-8 nyugati márkájú, kárpátaljai viszonylatban luxusjárgánynak tekinthető gépkocsi is elkel.

Ami a luxusautókat illeti, a vásárlók most kezdik felfedezni a Skoda új zászlóshajóját, a Superbét, melyből átlagosan 2-3 darab kel el havonta. Ezeket az Eurocar Tiszasalamon melletti gyárában szerelik össze, áruk pedig a felszereltségtől és a motor teljesítményétől függően 20–32 ezer euró között mozog.

A Mitsubishi több luxusmodellje is kapható az autószalonban. A Pagero Wagon terepjáró ára 30–48 ezer dollár között mozog. Ezekből a modellekből, borsos áruk ellenére, évente 25–30 darab talál gazdára Kárpátalján. Valamelyest olcsóbb a Pagerónál a Mitsubishi vadonatúj terepjárója, az Out­lander, mely 24–30 ezer dollár közötti áron vihető el, s idén 5–6 darab kelt el belőle. A Peugeot luxuskocsija, a 607-es típus 27–45 ezer euróért kapható. Ebből a modellből eddig mindössze 2-3 darab talált gazdára a megyében.

Munkácson alig néhány hónapja avatták fel a ZakarpatAvto autószalont, mely egyben a Lada, a Skoda és az Audi márkák helyi márkaképviseletét is ellátja. Az itt értékesített modellekre kétéves garanciát vállal az előállító.

Szerhij Sztrah márkaértékesítési menedzser elmondása szerint a Skoda mindhárom Kárpátalján gyártott modellje kapható, így 19,9-32 ezer euróért a Superb is, mely iránt jelentős érdeklődés mutatkozik a vállalkozók, tehetős emberek részéről, ám valódi értékesítési slágerré várhatóan csak jövőre válik. A szakember becslése szerint egyébként Kárpátalján a múlt évihez viszonyítva idén mintegy 20 százalékkal növekedett a Skodák eladása.

Megyénkben egyedüliként képviseli az Audi márkát a Zakar­patAvto. Valentin Fujaros értékesítési menedzser a Kárpátaljának elmondta, az autószalonban az Audi márka valamennyi modellje megrendelhető. A luxuskategóriát a 73–120 ezer euróért kapható, elektromos ablakemelővel, navigálási rendszerrel, lég­kondival s egyéb luxustartozékokkal felszerelt Audi A8 képviseli, melyből magas ára miatt nem sok kel el. Az egyik legjobb kárpátaljai értékesítési mutatóval az ugyancsak nagy, de nem a luxusautók kategóriájába tartozó, 19–40 ezer eurót kóstáló Audi A4 büszkélkedhet. A Za­kar­patAvto ügyfelei szintén saját igényeik szerint össze-, illetve felszerelt személygépkocsit rendelhetnek meg. Ha a vásárlónak szerencséje van, és Kijevben van a raktáron általa megrendelt modell, akkor három-négy nap alatt leszállítják azt. Ha viszont hiányzik a kívánt típus, akár fél évet is várnia kell, míg Németországban legyártják és Munkácsra szállítják az egyedi megrendelésre készülő modellt.

Az Ukrajinszkij Avtomo­bil­nij Holding kárpátaljai kereskedelmi képviseleténél a ZAZ, VAZ, Daewoo modellek mellett ugyancsak megrendelhetők luxusjárgányok is, mint amilyen például a Subaru Impreza WRX 148,2 ezer hriv­nyáért, a Subaru Forester 2.0 Turbo terepjáró 158,4 ezer hrivnyáért vagy a KIA So­rento terepjáró 150–167,7 ezer hrivnyáért. Említhetnénk még a 109-150 ezer hriv­nyáért kapható Hyundai Santa Fe terepjárót, mely oly nagy keresletnek örvend, hogy időnként hónapokig kell érte sorban állni, vagy a Nissan két zászlóshajóját, a 27,5–33,5 ezer dollárért kapható Maximát, illetve a híres Patrol terepjárót, melynek ára a felszereltségtől függően 47,5–58 ezer dollár között mozog.

Baráth József