Januártól több lesz a nyugdíj – no de mennyivel?!

2003. december 12., 01:00 , 152. szám
Anasztázia Péntek

Mint arról már korábban beszámoltunk, az új nyugdíjtörvény értelmében januártól megszűnik a korábban érvényes „maximális nyugdíj”, ezért még ebben az évben újraszámfejtik a korábban megállapított nyugdíjjárulékokat. Közeleg az év vége, ezért Anasztázia Pénteket, a megyei Nyugdíjalap vezetőjét arról kérdeztük, hogy halad a munka, és ki számíthat január elsejétől nyugdíjemelésre.

A járási és városi nyugdíjosztályokon az utóbbi hetekben több ezer nyugdíjas érdeklődött, neki vajon több lesz-e a nyugdíja, illetve milyen mértékű emelésre számíthat. A legtöbb érdeklődőt az ungvári, munkácsi, ungvári és munkácsi járási nyugdíjosztályok fogadták, részben, mert eme térségekből kerül ki a legtöbb nyugdíjas, részben, mivel az emberek itt a legtájékozottabbak.

– Melyek a konkrét számadatok?

– Kárpátalján jelenleg közel 280 ezer nyugdíjas él. Eddig közel 220 ezer nyugdíjas személyi ügyiratának leltározását végezték el az illetékesek, közülük 40 ezren jogosultak a járulékemelésre. Többször elmondtuk, hogy a nyugdíj a kereset alapján kiszámított átlagfizetés és a munkával töltött idő (a 2000. július 1-jét követő években pedig a befizetésre került nyugdíjbiztosítási díj) alapján kerül kiszámításra. Ezért leginkább azok jogosultak a járulékemelésre, akiknek a számfejtésnél figyelembe vett időszakban az akkori országos átlagfizetéshez mérten magas volt az átlagkeresete, továbbá 35-50 éves munkaviszonnyal rendelkeznek – tájékoztatott a főosztályvezető.

– Mire számíthatnak azok, akik az újraszámfejtés alapján ugyanannyi vagy kevesebb nyugdíjra jogosultak?

– Január elsejétől senki sem kap a korábbinál alacsonyabb nyugdíjat. Akinek az újraszámfejtéskor az eddigi nyugdíjánál (pl. 147 hr) alacsonyabb összegű járulékot számolnak fel, ezután is a korábbi (azaz 147 hr) nyugdíját kapja kézhez. A Miniszteri Kabinet november 20-án határozott arról, hogy január elsejétől azoknak is emeljék a nyugdíját jelenlegi járandóságuk 4,2%-val, akik az újraszámfejtés alapján nem jogosultak nyugdíjemelésre. Például, ha valaki eddig 150 hr nyugdíjat kapott és nem jogosult az emelésre, januártól 6,3 hrivnyával több pénzt fog kapni, azaz 156,3 hrivnyát. Fontos tudnivaló továbbá, hogy az emelés csak a nyugdíj alapösszegét érinti.

-farkas-