Bővülő támogatási keret

Ülésezett a Kárpátaljai Magyar Ösztöndíjtanács

2004. január 23., 09:00 , 158. szám

Január 16-án Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta idei első ülését a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatási és Ösztöndíjtanács (KMFÖT).

A testület értékelte azokat a 2003–2004-es tanévre beérkezett pályázatokat, melyek a magyar Oktatási Minisztérium (OM) által meghirdetett szülőföldi jogász- és PhD-képzés ösztöndíj-támogatására érkeztek a kuratóriumhoz. A szülőföldön jogásznak tanulók számára odaítélhető 3 ösztöndíjra idén négyen jelentkeztek. Mivel a pontszámok alapján (7-7, illetve 8-8) holtverseny alakult ki, a KMFÖT javasolta az OM Határon Túli Magyarok Főosztályának (OMHTMF), hogy lehetőség szerint mind a négy pályázót részesítse ösztöndíjban.

A szülőföldön aspiránsképzésben részt vevőknek megítélhető PhD-ösztöndíjra idén 13-an jelentkeztek. A testület ez esetben is úgy ítélte meg, hogy a pontszámok alapján valamennyi pályázónak járna a támogatás.

Petri Zsolt, az OM HTMF főosztályvezető-helyettese tájékoztatott arról, hogy a részképzésen való részvételre igényelhető ösztöndíjak kerete a 2004–2005-ös tanévre 300 hónap lesz. Az erre a tanévre beküldött részképzéses pályázatok egy kivételével mind érvényesek voltak, benyújtóikat a testület 1, 3, 5, illetve 6 hónapos ösztöndíjra javasolta.

Végleges döntést a pályázatok odaítéléséről az OM által működtetett Határon Túli Magyar Ösztöndíjtanács (HTMÖT) hoz majd a KMFÖT javaslatai alapján.

A KMFÖT végül meghatározta azokat az alapvető, a 2004–2005-ös tanévre szóló magyar állami ösztöndíjak és rendszeres tanulmányi támogatások pályázati kiírására vonatkozó elvi kritériumokat, melyeket a testület képvisel majd a HTMÖT január 26-i budapesti ülésén.

ferenczi