„Miért éppen két magyar falu közé akarnak menekülttábort építeni?!”

Dercen és Fornos ismét nemet mondott a menekülttáborra

2004. február 13., 01:00 , 161. szám
Tömve volt a derceni kultúrház

Február 9-én több mint ötszáz derceni és fornosi lakos vett részt azon a nyílt összevont tanácsülésen, melyen a két község együttesen tiltakozott az ellen, hogy a települések között elterülő egykori katonai objektum bázisán menekülttábort hozzanak létre.

A menekülttábor létesítésének ügyét 2000 decemberében már elutasították az itt élők. Ezúttal az váltott ki tiltakozást, hogy a megyei állami közigazgatás kisebbségi és migrációs főosztálya egy menekültstátust kért, „legális” menekülteket befogadó létesítményt szeretne kialakítani a volt katonai telepen.

Mikola Tovt, a megyei kisebbségi és migrációs főosztály helyettes vezetője a hétfői falugyűlésen arról beszélt, hogy ezek a menekültek nem „olyan” menekültek; hogy hazájukban ilyen-olyan okok miatt veszélyben van az életük, s a falu is jól járna néhány új munkahellyel.

Az érvek azonban nem győzték meg a helyieket, ahogyan a vezetékes víz, a földgáz ingyenes bevezetésének, illetve a közutak felújításának ígérete sem. Az ülésen jelen lévő Vaszil Lazar, a munkácsi járási adminisztráció elnöke ugyanakkor kifejtette: a járásnak nem érdeke a helyiek ellenében döntést hozni bármilyen közügyben.

A hozzászólók számos kérdést felvetettek, többek között azt, hogy egy német falu, Pósaháza után miért éppen két magyar község között akarnak újabb menekülttábort létrehozni, illetve miért csak egy menekülttábor „fejében” ígérnek gázt a két magyar településnek. Zsu­kovszky Miklós helyi református lelkész a gyülekezet nevében egy kérvényt nyújtott át a járási adminisztráció elnökének, melyben kérik a nevezett katonai objektum tiszti lakásainak átadását egyházi célú felhasználásra.

A helyiek ugyancsak átadták az illetékeseknek azt a közel 3000 aláírást, mellyel a két falu lakossága szintén kifejezi tiltakozását a tábor építése ellen.

Sztepan Szikora, a munkácsi járási tanács elnökhelyettese hozzászólásában elmondta, egy éve a derceni községi tanács hozzálátott a katonai objektum hivatalos átvételéhez. Elvégezték a szükséges ökológiai vizsgálatokat, az ügy végigjárt minden instanciát, már csak az illetékes minisztérium hivatalos jóváhagyása hiányzik ahhoz, hogy az objektum a tanács tulajdonába kerüljön.

Az ülés végeztével a jelenlévők egyöntetűen a menekülttábor ellen szavaztak.

Mikola Tovt migrációs szakember a Kárpátaljának nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a derceniek és a fornosiak rosszul döntöttek, s ha nem itt, valahol másutt mindenképpen helyet találnak az Európai Unió anyagi támogatásával létrehozandó menekülttábornak.

P. Zs.