„Nemes, igaz hivatást vállaltunk”

A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2004. február 13., 01:00 , 161. szám

Vasárnap tartotta ez évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Tiszakeresztúri Alapszervezete, melyen jelen volt Kovács Miklós megyei elnök és Milován Jolán, a Nagy­sző­lősi Járási Középszintű Szer­vezet elnöke.

A 15. jubileumi közgyűlést Gerendely Béla alapszervezeti elnök nyitotta meg, köszönetét fejezve ki Dobsa Aranka iskolaigazgatónak, aki ezúttal is helyet biztosított a rendezvénynek a helyi általános iskolában.

Beszámolójában az alapszervezet elnöke az elmúlt 15 év eredményeiről szólva kifejtette: „Nemes, igaz hivatást vállaltunk – a kárpátaljai magyarság megmaradásának ügyét. Emelt fővel, egyenes derékkal nézhetünk hátra. A vállalt feladatokban rendre megállta helyét a szövetség, ahogy helytálltak a szervezetet támogató egyszerű magyar emberek is. Tiszake­resz­­túrban is nőtt az alapszervezet taglétszáma, jelenleg 217 főt számlál”.

Kovács Miklós helyzetelemzésében egyebek között rámutatott: „Két éve állítólag elvesztettünk egy választást, egy fontos politikai csatát. Csakhogy a történelem során még nem volt olyan vert had, mely vereségét követően rendezett sorokban, pontos célkitűzésekkel, erélyes kiállással tovább vitte volna igaznak tudott ügyét. A KMKSZ ezt teszi, maga mögött tudva több mint 42 ezer kárpátaljai magyar támogatását. Kiállunk a magyar érdekekért akkor is, ha azt egyesek nem veszik jó néven, tisztában vagyunk az általános magyar érdekekkel, és ehhez mérten különbséget tudunk tenni az érdekeit képviselők és a hatalom által „futtatott” szereplők között” – mondta a szónok.

A továbbiakban szó esett a „Szülőföldön magyarul” pályázat kifizetésének problémáiról, a vízumkérdésről, a közelgő elnökválasztásról. Heves vitát váltott ki a helyi klub megfelelő hasznosításának kérdése. Mivel a felvetett probléma a helyi tanács hatáskörébe tartozik, a jelenlévők megegyeztek abban, felkérik a községi tanács vezetőjét, mielőbb hívjon össze falugyűlést a vitás ügyben.

-zápszonyi-