Bátyú: Újabb szavazásra készülnek

Végleg eldőlhet a bátyúi kórházépület sorsa

2004. március 12., 01:00 , 165. szám

Mint arról korábban már beszámoltunk, 2003. november 14-én a Bátyúi Nagyközségi Tanács képviselői közül 9 megszavazta, hogy az egykor a községben működő körzeti kórház kihasználatlanul álló épületét megkapja a jelenleg ugyancsak a településen, a volt Lónyay-kastélyban működő kiskorúak egészségügyi-szociális rehabilitációjával foglalkozó központ.

A döntést a megyei tanács is támogatta. De mint később kiderült, ahhoz, hogy egy tanácsi határozat érvényes legyen, nemcsak a tanácsi ülésen jelenlévő képviselők, hanem a 21 tagú testület szavazatainak abszolút többsége is kell. Ennek megfelelően a december 30-i tanácsülésen másodszor is napirendre tűzte a kérdést a tanácselnök. Ez alkalommal az épületet ugyancsak igénylő református egyház kérelme mellett döntött a képviselők többsége, de még ekkor is hiányzott egy szavazat ahhoz, hogy jogerőre emelkedjen a határozat. Ráadásul a két érvénytelen tanácsi határozat közötti időben a tanácsi képviselők, a helyi református gyülekezet és a bátyúi KMKSZ-alapszervezet 770 aláírást gyűjtöttek össze a községben tiltakozásul az ellen, hogy kábítószer- és alkoholproblémákkal küzdő fiatalokat helyezzenek el a falu központjában, a középiskola és a művészeti iskola közvetlen közelében. Szerintük ez nemcsak a falu lakosságának érdekeivel ellentétes, de ellentmond az ukrán közoktatási törvénynek is.

Az aláírásgyűjtésen túl Szán­tó János lelkipásztor és Ba­raté Béla gondnok újabb beadványban igényelte az épületet, melyet eljuttattak a járási tanácshoz is, ahonnan ugyancsak támogatták az egyházközség elképzeléseit. Az egyház lelkészlakást, ifjúsági termet és idősek napközi otthonát szeretné kialakítani a leromlott állagú épületben. A település református egyházközsége a 90-es években visszakapta ugyan a régi parókia épületét, de korábbi lakója privatizálta a telket, így ez a visszás helyzet is indokolttá teszi, hogy a gyülekezet végleges megoldást találjon ingatlanszükségletére.

Információink szerint a tanács március 19-én, pénteken szavaz ismét – remélhetőleg most már jogerősen – az ingatlan sorsáról.

Badó Zsolt