Még mindig sok a beteg

2004. március 19., 01:00 , 166. szám

A betegség kárpátaljai vonatkozásairól Vaszil Szkripet, a megyei tüdőgondozó főigazgatóját kérdeztük.

– Az elmúlt időszakban lassú növekedést mutatott a betegek száma. Folytatódott ez a tendencia 2003-ban is?

– A múlt évben 686 új beteget diagnosztizáltunk a megyében. 2002-ben 338 beteg jutott százezer emberre, míg tavaly csak 256. 2002-ben valamennyi megbetegedés 39,1 %-át tették ki a destruktív, azaz előrehaladott állapotúak, míg 2003-ban 33,4 %-át, így ebben a tekintetben 6,1%-os a csökkenés. Mindez arra vall, hogy Ukrajna egészéhez hasonlóan Kárpátalján is stabilizálódik a helyzet.

– 2002-ben 1000 felnőttből 535 esett át tüdőszűrésen, ami már jó mutatónak számít. Tavaly mi volt a helyzet?

– 2003-ban 1000 felnőttből már 584 vett részt tüdőszűrésen Kárpátalján. Ez már megfelelő aránynak mondható, de az ideális az lenne, ha ez a szám elérné a 600-at vagy afölé emelkedne.

– Hogyan alakultak a halálozási mutatók?

– Az utóbbi tíz évben a tbc-s betegek halálozási aránya számottevően csökkent. Tavaly 100 000 főre vetítve 20,4, míg tavalyelőtt 26 volt. Ukrajnai viszonylatban ez a mutató 21,6. Ez a jelentős csökkenés annak köszönhető, hogy a betegségek mind nagyobb hányadát diagnosztizálják időben, s így még jókor elkezdhető a megfelelő kezelés.

– Mennyi volt a fertőzőképes betegek száma?

–A fentebb említett 686 betegből 271 volt fertőzőképes, ami ugyancsak kevesebb a tavalyelőttinél, de ez természetes, hiszen csökkent a betegek abszolút száma is.

– Ukrajnában 2002-ben százezer lakosra 70 új megbetegedés jutott, Kárpátalján 55,6. Mennyi volt ez 2003-ban?

– A statisztikai adatok szerint Ukrajnában 77,5-re nőtt ez a szám, míg Kárpátalján 54,6-re csökkent. Bár országos viszonylatban némileg nőtt az új megbetegedések száma, de távolról sem éri el a néhány évvel korábbi mutatókat.

– Ezek az adatok valamennyi tébécés esetre vonatkoznak, vagy csupán azokra, ahol a tüdőt támadta meg a kór?

– A 686 tavalyi tbc-s esetből 25 kivételével a tüdőt támadta meg a betegség. A tüdőbetegek száma azért ilyen magas, mert a tébécének legkönnyebben ezzel a formájával lehet megfertőződni, mivel ez cseppfertőzéssel terjed.

– Milyen problémáik vannak, megfelelő a gyógyszerellátás?

– Mára elmondható, hogy minden szükséges gyógyszerrel el vagyunk látva, a betegeknek semmit sem kell megvásárolniuk. Az étkeztetés is megfelelő. Az elmúlt években végeztünk felújításokat, és kaptunk néhány gyógyászati eszközt is. Persze megoldandó problémák továbbra is vannak. Szeretnénk elérni például, hogy itt helyben végezhessünk ultrahangos vizsgálatot. A másik nagy gond, hogy a szakorvosok jelentős része már elérte a nyugdíjkorhatárt, nagy szükség lenne tehát a fiatal munkaerőre. Javítani szeretnénk a betegek elhelyezésén is: hogy minden kórteremhez tartozzon fürdőszoba, legyen televíziókészülék. Ezekkel javítanánk a betegek közérzetén, mert elsődleges célunk, hogy ne szökjenek meg a kezelésekről, amelyek több hónapig, sokszor egy évig is elhúzódhatnak.

Váradi Natália