„Mestere a szakmájának”

Tavaszi tárlat Beregszászban

2004. március 19., 01:00 , 166. szám
Riskó György, Magyar László, dr. Orosz Ildikó, Benkő György, dr. Soós Kálmán

Benkő György kárpátaljai festőművésznek, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának munkáiból nyílt önálló kiállítás Beregszászban március 12-én. A Kölcsey Ferenc Szakkollégium Révész Imre Kiállítótermében látható Tavaszi tárlatot a főiskola leánykórusa nyitotta meg a Tavaszi szél vizet áraszt című magyar népdallal.

„Benkő György szerény, higgadtan dolgozó, néha magába zárkózó művész. Képeit számtalanszor levakarja, újrafesti, míg az olyan nem lesz, amilyennek elképzelte. Munkái mellett nem lehet közömbösen elmenni, mert vonzók, energiát sugároznak. Mestere a szakmájának, és a különböző technikák alkalmazásának, hisz láthatunk tőle olajfestményeket, majdnem dombormű jellegű alkotásokat, kollázst, tűzzománcot” – mutatta be a kiállító művészt Magyar László, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) elnöke.

Riskó György, a RIT alelnöke, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára korunk egyik nagy művészeként jellemezte Benkő Györgyöt, s köszönetét fejezte ki a főiskola vezetésének, hogy teret adnak a kárpátaljai művészek önálló kiállításainak.

Benkő György 1947-ben szü­letett Beregszászban, az Ungvári Iparművészeti Szakiskola növendéke volt. Kiállításokon 1972-től vesz részt. Gaz­dag faktúrájú képeit változatos színvilág, egyéni előadásmód és szimbolikus, szürrealista megoldások jellemzik. Tag­ja a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának. Több csoportos kiállításon vett részt Beregszászban, Ungváron, Budapesten, Kijevben, Lem­berg­ben, Odesszában és Krakkóban.

A kiállítás április 15-ig tekinthető meg.

Ferenczi Katalin