A képviselők a református egyház javára döntöttek

Végleg eldőlt a bátyúi kórházépület sorsa

2004. április 2., 02:00 , 168. szám

Mint arról már korábban hírt adtunk, múlt év novemberétől lázban tartotta a beregszászi járási Bátyú lakosságát az a kérdés, hogy kinek a tulajdonába kerül az egykori körzeti kórház ma kihasználatlanul álló épülete. Két igénylő is szerette volna megszerezni az időközben leromlott állagú épületet: az egyik a jelenleg is a településen, a volt Lónyay-kastélyban működő, kiskorúak egészségügyi-szociális rehabilitációjával foglalkozó központ, a másik pedig a helyi református egyházközség.

A Bátyúi Nagyközségi Tanács 2003. november 14-én a rehabilitációs központ javára döntött, de mint utólag kiderült, ahhoz, hogy a tanácsi határozat jogerőre emelkedjen, a 21 tagú testület abszolút többsége kell, hogy támogassa a javaslatot. Az érvénytelen tanácsi határozatot követően több tanácsi képviselő, a református gyülekezet és a bátyúi KMKSZ-alapszervezet 770 aláírást gyűjtött össze a községben az ellen, hogy kábítószer- és alkoholproblémákkal küzdő fiatalokat helyezzenek el a falu központjában, a középiskola és a művészeti iskola közvetlen közelében. Szerintük ez az ukrán közoktatási törvénynek is ellentmondott volna.

December harmincadikán újra napirendre tűzte a nagyközségi tanács a kérdést, de ekkor sem gyűlt össze elegendő szavazat a kérdés eldöntéséhez, igaz, ekkor már a megjelent képviselők többsége a református egyház kérelmét támogatta, akik ifjúsági termet és napközi otthont szeretnének kialakítani az épületben az idősek számára.

Végül a múlt héten szerdán (március 24-én) Beregszászi Ferenc polgármesteren kívül további 15 képviselő jelent meg a tanács ülésén, akik úgy döntöttek, hogy titkos szavazással tesznek pontot az ügy végére. Ezúttal tizenkét szavazattal négy ellenében a református egyház javára döntöttek a tanácsta­gok, és ez a döntés már jogerős, így végleg eldőlt az épület további sorsa. Következő lépésként a tanács bizottságot alakít, amelynek az épület átadása lesz a feladata.

Badó Zsolt