Testvéri ajándék Hollandiából

Felavatták a kisgejőci iskola új étkezdéjét

2004. április 2., 02:00 , 168. szám

Szombaton ünnepélyesen is átadták Kisgejőcön a januártól már üzemelő középiskolai étkezdét.

A tavaly májusban kezdődött építkezést teljes egészében a hol­landiai Deventerben működő Colmschate Ukraine Contact nevű szervezet finanszírozta, s az ottani kálvinista gyülekezet önkéntesei építették fel társadalmi munkában a korszerű épületet, és szerelték be a világszínvonalú konyhai berendezéseket.

A megnyitó ünnepség hálaadó istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban, ahonnan a 300 főnyi ünneplő sereg átvonult a középiskola udvarára, ahol megtekintették az iskola tanulóinak az új étkezde tornácán előadott ünnepi műsorát.

Benkő Lenke iskolaigazgató és Katkó László, a kivitelezés irányítója, a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon igazgatója megköszönte a holland segítséget, majd egymás után csendült fel az ukrán, a magyar és a holland nemzeti himnusz.

A holland vendégek nevében Her­man Klein beszélt, aki bejelentette, hogy a hollandiai Deventer városa továbbra is támogatni kívánja a kisgejőci iskolát. Először is fel szeretnék újítani az iskola elavult fűtési rendszerét, segíteni akarnak a tantermek elgombásodott padlózatának cseréjében, valamint az iskola környezetének rendezésében. A támogatók a továbbiakban is testvértelepülésként szeretnék kezelni Kisgejőcöt, s a kapcsolat erősítése céljából a szónok felajánlotta, hogy kis­gejőci szülőket és gyerekeket látnak vendégül a közeljövőben a hollandiai Deven­terben.

A rendezvény befejezéseként a megjelenteket szeretetvendégségre invitálták az új étkezdébe.

Badó Zsolt