A KMKSZ XV. közgyűlésének nyilatkozata

2004. április 9., 02:00 , 169. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az utóbbi időben Ukrajnában visszaszorulóban van a demokrácia, s gyakoriak azok a próbálkozások, amelyek lehetetlenné teszik a választók szabad akaratnyilvánítását, s esetenként akadályozzák a független médiumok működését is. Nem történt előrelépés a nemzetiségi kisebbségek jogainak biztosítása területén sem, amit a nyelvi charta újonnan elfogadott, semmitmondó változata, a nemzetiségi nyelven megjelenő kiadványokra kirótt forgalmi adó, s számos más jelenség is igazol.

Az ukrán állam mindmáig nem rehabilitálta a sztálini lágerekbe ártatlanul elhurcolt magyarok és németek ezreit. Máig érvényben van az a néptanácsi határozat, amely a magyarokat és németeket ellenségként bélyegzi meg. A Szövetség ezért követeli, hogy rehabilitálják és kárpótolják a kommunista terror ártatlan áldozatait, s a nemzetközi joggal összhangban semmisítsék meg a kollektív bűnösség szellemében fogalmazódott határozatot.

Az ukrán parlament által elfogadott választási törvény a választásokat pártlistás alapokra kívánja helyezni. Ennek értelmében a nemzetiségi kisebbségek elvesztik lehetőségüket a törvényhozó szervekben való képviseletre.

A KMKSZ közgyűlése követeli, hogy a választási törvények elfogadásakor biztosítsák a nemzetiségek képviseleti jogait, s teremtsenek törvényi garanciákat arra, hogy a magyarság megfelelő képviselethez jusson, mind parlamenti, mind helyhatósági szinten.

A Közgyűlés, a fennálló nehézségek ellenére, továbbra is az ország demokratizálása, az Európai Unióhoz való közeledése, s a nemzetiségi jogok kiszélesítése, a kisebbségi autonómia megteremtésének szükségessége mellett foglal állást, s együttműködik minden hasonló célokat követő politikai erővel.

A KMKSZ megelégedéssel állapítja meg, hogy a magyar kormány a vízumkényszer bevezetésekor figyelembe vette a kárpátaljai magyar lakosság nehéz helyzetét, ingyenes hosszú lejáratú vízum kiadását tette lehetővé.

Ugyanakkor, a kormányváltást követő események Kárpátalja vonatkozásában megcáfolták a kormányzat kiegyensúlyozott határon túli politika folytatására tett ígéretét. A gyakorlatban olyan lépések sorozatára került sor, amelyek egyértelmű célja a KMKSZ társadalmi súlyának csökkentése. E cél elérése érdekében azt sem vették figyelembe, hogy ezzel a ténykedésükkel jól működő rendszerek működését lehetetlenítették el, aminek következményeit az egész kárpátaljai magyarság szenvedi.

A KMKSZ felhívja a magyar kormányszervek figyelmét, hogy a kárpátaljai magyarok eredményes támogatása érdekében hozzák összhangba gyakorlati intézkedéseiket az általuk meghirdetett elvekkel.

A Szövetség tizenöt éve következetesen felvállalja a kárpátaljai magyarság problémáit, s azok eredményes megoldása érdekében a jövőben is kész az együttműködésre a politikai pártokkal, civil szervezetekkel és kormányszervekkel egyaránt.

***

A KMKSZ közgyűlése kéri, hogy az oktatási-nevelési pályázatok beadásának határidejét hosz­szab­­bít­sák meg, valamint hogy az vonatkozzon a magyar óvodákba járó gyerekekre is.