"A nyár munkával fog telni..."

Groove House-buli a Stingben

2004. április 16., 10:00 , 170. szám

"Hol vagy, nagy szerelem", "Ha újra látom", "Hajnal" – ismerősen csengő slágerek ezek a magyarországi Groove House zenekar előadásában. Az 1998-ban alakult, eredetileg Judy, Miki (2001-ben kivált a csapatból) és Zsolt alkotta együttesnek három lemeze jelent meg eddig. A második, a Hajnal című korong arany, majd platinalemez lett. A Magyarországon már befutott sztárok a napokban a Nagydobronyi Sting Szabadidőközpont vendégei voltak.

– Hogyan emlékeztek vissza a kezdetekre?

Zsolt: 1998 májusában ismerkedtünk meg Judyval, akit a kiadóigazgatónk ajánlott. Még abban az évben elkészítettük az első lemezünk stúdiómunkálatait, de sajnos december 14-én autóbalesetet szenvedtünk. A maxink kint volt az üzletekben, de a nagylemezt nem tudtuk megjelentetni, csak 1999 júliusában. 2001 januárjában Miki, miután hazajött Kanadából, bejelentette, hogy ő ezt nem szeretné tovább csinálni, megtalálta a számítását és a boldogságát odakint. Mi elfogadtuk a döntését, és azóta ketten vagyunk.

– Mit szerettek jobban: a diszkófellépéseket vagy a turnézgatást?

Zsolt: Igazából mindig a közönségen múlik a dolog. Nyaranta inkább a szabadtéri fellépésekhez, a falunapokhoz szoktunk. Aztán ősszel nagyon nehéz váltani, hisz a diszkónak nincs meg az a hangulata, mint a falunapoknak, ahová azért mennek ki az emberek, mert jön az a bizonyos zenekar, de azért mindkét "műfajt" szeretjük.

– Jelenleg min dolgoztok?

Zsolt: Legfőbb feladatunk, hogy legújabb számunk, az Elmúlt a nyár végre befusson. A Ha újra látom című dalunkat még mindig nagyon kedvelik, így nehéz váltani. A rádiók még félnek játszani az új dalt, mivel elég lassú, illetve a címe miatt is óvakodnak tőle, hiszen még csak most jön a nyár.

Judy: Egy kicsit furcsa nekünk, hogy miért a címéről ítélnek meg egy dalt és nem a tartalma vagy a hangzásvilága alapján.

– Mit terveztek nyárra?

Zsolt: Folyamatosan teljesítjük a meghívásokat, strandra, bulira, nyaralásra nem lesz időnk. Máris be van táblázva minden hétvégénk, úgyhogy, az elmúlt öt évhez hasonlóan, az idei nyár is munkával fog telni.

– Szórakozás, pihenés?

Zsolt: Eljárok moziba, találkozom a barátaimmal. Beülünk egy szórakozóhelyre, amit 1-2 óra múlva megununk, és megyünk haza aludni. Röviden ennyi.

Judy: Ha lenne időm, energiám, és nem lennék mindig fáradt, legszívesebben koncertekre járnék, kisebb klubokba, ahol lehet rejtőzködni, ahol nem autogram-osztogatással telik minden percem. Szeretek a Duna-parton sétálni, már csak azért is, mert a közelében lakom. Kedvelem a változatosságot. Az a lényeg, hogy a szabadidőm aktív pihenéssel teljen.

– Judy, gyerekkorodban is arra vágytál, hogy énekesnő légy?

Judy: Gyerekként a spray dobozába énekeltem, majd az egyik karácsonyra kaptam egy mikrofont, és nagyon örültem, hogy hallhatom a hangom. Nagyon szerettem utánozni az énekesnők hangját. Indultam különböző Ki mit tud?-okon, majd annyira komolyan vettem a dolgot, hogy elkezdtem énekelni tanulni. Nyertem egy fesztivált, s úgy éreztem, ez volt a vizsga. Mindenképpen énekes szerettem volna lenni, és úgy érzem, most valóra váltak az álmaim.

Ferenczi Katalin