Klinika és református gyülekezeti terem nyílt Kincseshomokon

Településfejlesztés külföldi támogatással

2004. május 7., 10:00 , 173. szám

Pénteken családorvosi rendelőt, vasárnap református gyülekezeti termet avattak az ungvári járási Kincseshomokon, amit a hollandiai Wierden város református egyházközsége és a Dorcas segélyszervezet támogatásával sikerült megvalósítani.

A segítő szándékú hollandiaiak igencsak leromlott állapotban találták a felújításra szánt, 1910 körül épült egykori iskolaépületet. A wierdeniek nemcsak pénzzel és építőanyaggal támogatták a felújítást, hanem a munkálatokat is maguk végezték. A több turnusban érkező önkéntesek szállásáról, étkeztetéséről a Dorcas segélyszervezet és a helyi gyülekezet gondoskodott.

Az idén tavasszal elkészült épületben korszerű családorvosi rendelőt alakítottak ki, melynek hivatalos átadására múlt pénteken került sor. Az ungvári járási tanács és közigazgatási hivatal vezetői köszönetüket fejezték ki az önzetlen holland támogatóknak, valamint Fodor Gusztávnak, a Dorcas kárpátaljai vezetőjének és Bátori Józsefnek, a klinika-projekt főkoordinátorának. A wierdeni adakozók és építők nem tudtak jelen lenni az ünnepségen, így levélben üdvözölték a kincseshomoki közösséget.

Vasárnap azután hálaadó istentisztelet keretében megnyitották az ugyanezen épületben kialakított református gyülekezeti termet is. Köszöntötte az ünneplő gyülekezetet és a jelenlévőket Barta Zsolt és Barta Lívia helyi lelkész, az igét Balogh János ungi egyházmegyei esperes hirdette. Fodor Gusztáv lelkipásztor a szórványban élő homoki reformátusok történetéről és a gyülekezeti terem létrejöttéről beszélt. Az ünnepség a helyi hittanosok műsorával és a Himnusz eléneklésével zárult.

B. Zs.