"A szószék mellett a színpadról lehet a leghatékonyabban közösségi eszméket népszerűsíteni"

Kötő József Kárpátalján

2004. május 7., 10:00 , 173. szám

Az elmúlt héten a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola meghívására Beregszász vendége volt Kötő József, az RMDSZ ügyvezető elnökségének alelnöke, a Kolozsvári Egyetem Színházi Tanszékének tanára, egyetemi docens. A jeles szakember és politikus a két világháború közötti határon túli magyar színházak történetéről tartott előadást a főiskola diákjainak A talpon maradás esélyei címmel, megbeszélést folytatott dr. Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ alelnökével, s megtekintette a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Boccaccio Dekameronjából készült előadását. Az alkalmat kihasználva az erdélyi lélekről és a határon túli színjátszás esélyeiről kérdeztük Kötő Józsefet.

– Mit jelent erdélyinek lenni?

– Az erdélyi embert egyfajta közösségi elkötelezettség jellemzi. Ha összegyűlünk valahol, három mondat után már a közösségi gondjainkat boncolgatjuk. Tehát egyfajta etikai-etnikai elkötelezettség ez a közösséggel szemben. Ez persze nem azt jelenti, hogy nálunk nincs jó vagy rossz ember, hogy nincsenek gondok, nincs széthúzás és egyéb magyar betegség, de azért a történelem nagyon nehéz pillanataiban legtöbbször ez az erdélyi magyar szellem dominál.

– Az erdélyi magyarság mai vitáinak egyik központi kérdése az autonómia. Ön hogyan látja ezt a kérdést?

– Egy kisebbség talpon maradásának egyetlen útja az asszimilációmentes lét. Ehhez önrendelkezésre van szükség, hogy a magunk sorsáról magunk dönthessünk. Ami igenis megvalósítható, mert a demokráciában alapelv, hogy minél közelebb kell vinni a döntéseket azokhoz a közösségekhez, melyekről azok szólnak. Tehát az autonómia, önrendelkezés, önkormányzat, vagy nevezzük, ahogy akarjuk, elengedhetetlenül megvalósítandó cél. A lényeg, hogy minél több kérdésben mi dönthessünk a magunk sorsáról. Nálunk Erdélyben ma sem arról folyik a vita, hogy kell-e ez vagy sem, hisz mindenki szent meggyőződése, hogy kell. A kérdés az, hogy hogyan lehet elérni, hogyan lehet kiharcolni ezt.

– Színházi emberként hogyan vélekedik a színjátszás szerepéről a határon túli magyarság megmaradásában?

– Szerintem nem a szakmai sovinizmus beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy a színház a kultúra leghatékonyabb eszköze abban, hogy az alapvető emberi sorskérdéseket megfogalmazzuk és közkinccsé tegyük. Más kérdés, hogy a színház is a szemlélet- és értékváltás korszakát éli, zavarok álltak be minden magyar övezetben a kommunikációban, a hagyományos ízlésű közönség és a korszerűséggel, modernizációval, felzárkózással küszködő társulatok között. Meggyőződésem azonban, hogy ezek a zavarok kiküszöbölhetőek, és a színházra mindenütt szükség van, mert igazán a szószék mellett a színpadról lehet a leghatékonyabban közösségi eszméket népszerűsíteni.

– Milyen szerepe van a határon túlra szorult területek társulatainak a magyar színjátszás életében?

– Van szerepe, és ez a jövőben egyre nagyobb lehet, mert az anyaországi színjátszás meglehetősen nagy zavarokkal küzd, megbénítja egyfajta túlzottan szóközpontú színházi hagyomány, nehezen nyit a korszerű és a világszínházban már gyakorlattá vált eljárások felé. A kisebbségi színházak ugyanakkor multikulturális jellegük révén nyitottabbak, mozgékonyabbak, dinamikusabbak, szellemiségükben könnyebben adaptálódnak. Ezt a korszerűbb szemléletet bevihetik a magyar színjátszás szellemiségébe, ami nagyon fontos segítség ahhoz, hogy a magyar színház felzárkózzon az európaihoz.

– Ugyanez vonatkozik a beregszászi társulatra is, melynek előadását volt alkalma megtekinteni?

– Igen. Engem meghat az az életöröm, játékkedv, nyitottság és elkötelezettség a szakma iránt, ami az előadásból áradt. Ugyanez vonatkozik a többi, általam a kisvárdai színházi fesztiválokon látott kísérletükre is. Nem kedvetlenítették el őket a mostoha körülmények, pedig ha valaki mostoha körülmények között dolgozik, hát ők azok. Mégis minőséget, professzionalizmust tudnak felmutatni az előadásaikban, amiért én mindig nagy-nagy tisztelettel tekintek erre a társulatra.

Badó Zsolt

Kötő József ismert erdélyi magyar politikus Tordán nevelkedett, majd középiskolásként a Bethlen Gábor által alapított Nagyenyedi Kollégiumban szívta magába a tudást és a falakból még az ötvenes években is sugárzó enyedi szellemiséget. 1956-ban érettségizett, és már a Kolozsvári Egyetem elsőéves magyar szakos diákjaként élte meg a magyar szabadságharc eseményeit. Több évfolyamtársát bebörtönözték, őt is meghurcolták és kizárták az egyetemről, de szerencséjére egy évvel később folytathatta tanulmányait és diplomát szerzett. Később az ötvenhatos szerepvállalására hivatkozva nem engedte a hatalom, hogy az egyetemen maradjon tanársegédként, falura került tanítani. 1965-ben lett a Kolozsvári Színház irodalmi titkára, dramaturgja, majd 1985 és 90 között az intézmény igazgatója volt. 1989-ben a Kötő József vezette színházban szervezték meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári szervezetét. 1990-ben az RMDSZ országos központjának titkára lett az akkor már az egyik legismertebb erdélyi magyar művelődé

si és oktatáspolitikus. Amikor 1996-ban az RMDSZ belépett a román kormánykoalícióba, őt nevezték ki az oktatási minisztérium államtitkárának, s ebben a minőségében nagyon sokat tehetett és tett is az erdélyi magyar oktatási rendszerért.