A megye vezetőinek távozását követelték

Tiltakozó nagygyűlés Munkácson

2004. május 28., 10:00 , 176. szám

Az ellenzéki Mi Ukrajnánk tömörülés több mint kétezer híve tüntetett múlt pénteken délután Munkácson, a városi végrehajtó bizottság épülete előtt a polgármester-választás törvényes eredményének megállapítását, a törvényszegésekben vétkesek felelősségre vonását követelve.

Az esős időjárás ellenére számosan gyűltek össze Munkács központjában, hogy részt vegyenek azon a nagygyűlésen, melyet az ellenzék a parlament által a megyei közigazgatás és belügy vezetőinek lemondatásáról elfogadott határozat támogatására szervezett. A tüntetők az említett vezetők lemondását követelő transzparenseket lobogtattak – jelentette a Mi Ukrajnánk ellenzéki tömörülés regionális képviseletének sajtószolgálata.

Lengyel Zoltán városi tanácsi képviselő, volt polgármester-helyettes beszédében arra szólította fel a megjelenteket, hogy békésen adjanak hangot tiltakozásuknak, s ne reagáljanak az esetleges provokációkra. A továbbiakban a felszólalók tételesen szóltak arról, hogyan hamisította meg véleményük szerint a hatalom az április 18-i megismételt polgármester-választás eredményét.

A Pora elnevezésű társadalmi szervezet képviselője átnyújtotta a gyűlés vezetőjének azoknak az íveknek a másolatát, amelyek kilencezer munkácsi lakos aláírását tartalmazzák, akik felháborodásuknak adnak hangot a polgármester-választás eredményének meghamisítása miatt – áll a közleményben.

A nagygyűlés résztvevői egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, amely többek között rámutat, hogy Kárpátalján, egyebek mellett a munkácsi polgármester-választás körüli események következtében, kiéleződött a társadalompolitikai helyzet. Követeléseik között szerepel a választás igazságos és törvényes eredményének megállapítása, és a legtöbb szavazatot elért jelölt, azaz az ellenzéki Viktor Baloga győzelmének elismerése, valamint a választások során elkövetett törvénysértésekben vétkes hivatalos személyek felelősségre vonása – jelentette a sajtószolgálat.

ntk