Felújítják a szernyei parókiát

Paplakot és hittantermet alakítanak ki az épületben

2004. június 4., 10:00 , 177. szám

A munkácsi járási Szernye református gyülekezete az utolsók között, tavaly nyáron vásárolta vissza a háború előtt épült parókiáját.

Az ötvenes évek elején kolhoztulajdonba került és több mint ötven évig kolhozirodaként használt épületet az idők során átépítették, emiatt nem kaphatta vissza azt az egyház. Az ukrán törvények ugyanis csak az eredeti állapotukban megőrzött parókiák visszaszolgáltatását teszik lehetővé. De az 1200 tagot számláló gyülekezet szeretné, ha helyben lakó lelkésze lenne, ahhoz pedig lelkészlakásra van szükség. Továbbá az ifjúság hitbeli neveléséhez is nélkülözhetetlenek a megfelelő osztálytermek.

Az egyház által eddig is használt épületet tavaly nyáron a hívek adományaiból tudta megvásárolni a református gyülekezet. Béres László lelkipásztor lapunknak elmondta, hogy a felújításra szoruló ingatlant a gyülekezet és a presbitérium is magáénak érzi, így maximális igyekezettel és hittel végzik a felújítást. A településen köztudott, hogy minden hónap utolsó vasárnapján a felújításra van kitéve a templomban a persely, s a hívek hozzáállását jelzi, hogy 800-900 hrivnya perselypénz is összegyűlik egy-egy alkalommal.

Az épület alapját betonkoszorúval erősítették meg, a továbbiakban ki kell cserélni a tetőszerkezetet, a nyílászárókat, teljes külső és belső felújításra is szükség lesz. Szerencsére a tiszteletes úrnak sikerült Magyarországról, a Johannita Segítő Szolgálat jóvoltából támogatást szerezni a vállalkozáshoz, így a szernyei reformátusoknak csak a renováláshoz szükséges összeg felét kell előteremteniük. Béres László szerint, ha minden a terveknek megfelelően halad, október végéig be fogják fejezni a felújítást.

B. Zs.