A fogyasztószerekről

2004. június 18., 10:00 , 179. szám

"A kolléganőm vásárolt egy gyógyteakészítményt, amely állítólag fogyasztó hatású. A teától aztán egyre sűrűbben volt vizelete, egy idő után legalább félóránként. Lehet, hogy egy erős hatású vizelethajtót kapott a pénzéért?" – kérdezi egy tanárnő.

Aki válaszol: dr. Bihari Pál ungvári családorvos.

– Lehet, sőt, valószínű. A mostanság agyonreklámozott fogyasztószerek (teák, italok, tabletták, egyéb táplálékkiegészítők) rövid távon "produkálhatnak" ugyan súlyvesztést, ám a nem megfelelő táplálkozási és életviteli szokások miatt a leadott kilók idővel visszatérnek. Azoknak, akik elégedetlenek a testsúlyukkal, a külalakjukkal és fogyni szeretnének, inkább azt ajánlom, hogy orvosukkal konzultálva alakítsanak ki egy viszonylag kalóriaszegény étrendet, és mellette mozogjanak minél többet, de legalább kétszer annyit, mint korábban. Ne bízzanak tehát a "csodaszerekben". Ami pedig a konkrét esetet illeti, a vizelethajtókról tudni kell, hogy azok gátolják a káliumnak a vérbe való felszívódását, ezért szedésük időtartama alatt azt feltétlenül pótolni kell.

-nagy-