Balogh Sándor: Egy tanár, akit évtizedekig zaklatott a KGB

Balogh Sándor fizika- és informatikatanár harminchét éve tanít a Csapi 2. Sz. Középiskolában, neve generációk számára ismerős. Első tanítványai mára nagymamák, nagyapák lettek. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy "politikai megbízhatatlanságának", "családi hátterének" és a KGB-nek köszönhetően került erre a pályára.

- Eszenyben születtem, 1941 karácsonya előtt egy nappal, Balogh Sándor református lelkész családjának negyedik gyermekeként. Legkorábbi emlékeim a háborúhoz kapcsolódnak. Azóta tudom, milyen vijjogó hangja van a légiriadót jelző szirénának. Emlékszem, milyen sötét és dohos volt a községháza óvóhelynek kijelölt ablaktalan pincéje. Egy gyertya vagy talán mécses pislákoló lángja fényénél láttam, amint édesanyám kikérdezi és ápolja a sebesülteket.

Hatvan év múltán is hallom a mellettem álló, nálam alig idősebb szomszéd kislány hangját, amint azt mondja: "Bepisiltem". Hallom anyámat, ahogy halkan odaszól valakinek: "Ez vér. A hasába fúródott egy aknaszilánk." Másnap a kislány is ott feküdt a templom előtt felravatalozott nyolc-tíz koporsó egyikében.

A háború végét, a "felszabadulást" követő hónapok gondtalannak tűnő idejét édesapja letartóztatása szakította meg.

- Édesapámat 1946. október 16-án délután 4 órára hívatták a községházára, ahonnan késő este (hogy a szomszédok ne lássák) teherautóval érkezett haza - két NKVD-s, valamint két civil kíséretében -, s azonnal zsákokba dobálták könyveit, a lelkészi hivatalban fellelhető iratokat, de még az egyházközség pénzét is. Egy könyv azonban megmaradt. Amikor a 2000 oldalas Képes Szent Bibliát akarta az egyik magyarul is beszélő civil a zsákba dobni, édesanyám megszólalt: "Vigye és tanuljon meg belőle imádkozni". Így az a Bibliát ledobta az ágyra...

- Édesapámat 1946. december 31-én zárt tárgyaláson, a család és tanúk nélkül, koholt vádak alapján 5 évi börtönbüntetésre, 3 évi szibériai száműzetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Egy Urál-vidéki lágerben halt meg 1948. február 25-én. A hatalom szemében megbélyegzettek lettünk. 1947 nyarán kilakoltattak bennünket a parókiáról. Édesanyám ekkor velünk - a 6, 11 és 17 éves három kisebb gyermekével - jóakaratú eszenyi családoknál húzta meg magát.

A legidősebb bátyámnak még 1945-ben, 17 évesen - a vasfüggöny leereszkedése előtt - sikerült átszöknie Magyarországra egy eszenyi mozdonyvezető segítségével. Volt taxisofőr, tengerész, majd Ausztriában menekülttábor-lakó és végül amerikai katona - egy újabb billog az ittmaradottak számára.

- Kárpátalján elsőként Eszenyben alakult meg kolhoz. Hogy némi jövedelemhez jusson a család, édesanyánk a kolhoz tejcsarnokában vállalt - kegyesen kapott - munkát. Számomra ekkor kezdődött az iskola. Négy évvel később, 1952-ben, amikor már nem igazán remélhettük édesapánk hazajövetelét, Csapra költöztünk.

- Iskolásként jómagam szinte alig éreztem valamit a politikai visszásságokból, a szavak és tettek közötti ellentmondásokból. Megértően vettem tudomásul, hogy az iskolában tőlem és barátaimtól vettek írásmintát a Szerv csapi munkatársai, amikor 1956 őszén az egyik Fő utcai ház falán kézzel írott szovjetellenes röpirat jelent meg. Édesanyám, tanítóim és tanáraim is tanulásra ösztönöztek, s én szót fogadtam, tanultam. Különösen a matematikát és fizikát kedveltem. Fizika-matematika szakos tanár akartam lenni.

Bár kitűnő minősítéssel érettségizett, az egyetemre mégsem vették fel...

- 1958-ban felvételiztem az Ungvári Állami Egyetem fizika-matematika szakára. Az utolsó vizsgára már csak 42-en maradtunk, holott 50 fő volt a felvételi norma. Az addig leadott 4 plusz 1 versenyen kívüli vizsga alapján az én pontszámom volt a legmagasabb, nevem mégsem szerepelt a felvételt nyert diákok listáján. A csapi középiskola akkori igazgatója, V. V. Antalovszkij felháborodásában maga járt végére a dolognak. Együtt mentünk az egyetemre.

Sokáig bent volt, s amikor kijött, csak annyit kérdezett: "Miért nem mondtad, hogy édesapád politikai elítélt volt?" Később elmondta, hogy látta a kettesre "javított" orosz dolgozatomat... A Szerv láthatatlan keze megakadályozta, hogy elsőre fizika-matematika szakos tanár legyek...

Balogh Sándor azonban nem adta fel. Kitanult mozigépésznek, s egy ideig Tiszaásványban dolgozott. 1960-ban titokban Leningrádba utazott. Felvették a Mozimérnöki Műszaki Főiskolára. Negyedéves hallgató volt, amikor a káderirodában egy KGB-s nekiszegezte a kérdést: "Tudja-e, hogy az apja áruló volt?!" Ezt követően nyolc hónapon keresztül hetenként zaklatta a titkosszolgálat. Ma - 40 év elteltével - sem akar a sok-sok órás kihallgatásokon, "baráti beszélgetéseken" elhangzottakról beszélni...

- A főiskolán optikával foglalkoztam, érdekelt az optikai aberrációk elmélete és az optikai rendszerek tervezése. A fizika-optika tanszék tanszékvezető professzora magához vett, ő irányította a tudományos tevékenységemet. A diplomamunkám a disszertációm első része lett volna, a diplomaosztást követő napon azonban katonai behívót kaptam. Egy észtországi bázisra vittek, ahol 31 újoncból 30-an voltunk diplomás mérnökök. Mint kiderült, a bázisnak nagy szüksége volt egy optikusra, így még kapóra is jöttem nekik.

Kicsivel később közölte velünk egy tiszt, hogy titkos rakétabázison vagyunk. Ezt követően négyszemközt megmondtam neki, hogy van egy külföldön élő testvérem, akivel levelezni szoktam. Ha kíváncsi a részletekre, érdeklődjön Leningrád Frunze kerületének KGB-osztályán. Két nap múlva leszereltek. A következő behívóm a hidászokhoz szólt. Katonaként tíz hónapig fahidak építését gyakoroltam, majd csoporttársaim közül egyedüli közlegényként 1966 novemberében leszereltem...

A leszerelést követően folytatni szerette volna a megkezdett tudományos munkát, de továbbra is kísértett a múlt.

- Az ígéretesnek ítélt optikai kutatásaim folytatásához 2-es fokozatú titkossági engedélyre (äîďóńę ńĺęđĺňíîńňč) lett volna szükség, de a Szerv természetesen nem adta meg. Az aspirantúra tehát ugrott. Ott álltam lakás és jövedelem nélkül. Tíz hónap alatt 23 munkahelyen próbáltam elhelyezkedni az ország különböző városaiban, hiába. A beígért állásokat egy láthatatlan "valaki" 2-3 nap múlva mindig visszavonta. Édesanyám ekkor már Magyarországon élt, a rég családos, különböző városokban élő testvéreim is kitelepülésüket intézték.

Végül mégis megvalósult Balogh Sándor ifjúkori vágya, s fizikatanár lett.

- A fordulópontot egy véletlen utcai találkozás jelentette volt fizikatanárommal, a Csapi 2. Sz. Középiskola akkori igazgatójával, Skotnyár Józseffel. Szó szerint megsajnálta volt tanítványát, és alkalmazott iskolai laboránsként, s kaptam 13 tanórát. Félévtől már teljes állásban dolgoztam tanárként: fizikát, elektrotechnikát, később matematikát is tanítottam - mindezt gépészmérnöki diplomával a zsebemben. 1980-ban aztán beiratkoztam az ungvári egyetem fizika szakára, amit kitűnő eredménnyel el is végeztem. Azóta papírom is van a hivatásomról...

- Elmondhatom hát, hogy végül is a "titkossági engedély" megtagadása vezetett vissza az iskolához. Édesapámat 1991. december 5-én az Ukrajnai Legfelsőbb Ügyészség rehabilitálta, ártatlannak nyilvánította. Ha ez 40 évvel korábban, például Sztálin halála után bekövetkezett volna, az én sorsom is másképp alakult volna..., de akkor is tanítanék.

Badó Zsolt