Görög katolikus templom épült Nagyszőlősön

Augusztus 22-én kerül sor a templomszentelésre

2004. augusztus 20., 10:00 , 188. szám

Augusztus 22-én Nagyszőlősön ünnepélyes keretek között felszentelik a helyi görög katolikus közösség új templomát, amivel immár véget ér sokéves hányattatásuk.

Az 1989-ben legalitását ismét visszanyert nagyszőlősi görög katolikus egyházközségnek a törvények értelmében vissza kellett volna kapnia a háború utáni években elvett templomát, ám ezt mind a mai napig sem sikerült elérniük. Eleinte a temetőben miséztek a Nagyszőlősön szolgáló atyák, majd hat éven keresztül a szabad ég alatt, az elődeiktől elvett templom tőszomszédságában. Nyolc évvel ezelőtt végre visszakapták a parókiájukat, ám az már csak méreteinél fogva sem helyettesíthette a templomot.

2000 őszén azután Tarasz Lovszka atyának köszönhetően megszületett az elhatározás, hogy nem várnak tovább a régi templomra, újat építenek. Nem sokkal ezután a régi templom közelében, a város központjában kijelölt építési területen megszentelték a leendő szentély alapkövét, majd 2001 februárjában megkezdődhetett az építkezés. Három és fél évi hányattatás és munka után mára gyakorlatilag elkészült a kéttornyú, kereszt alakú templom, mely 35 méter hosszú és 18 méter széles. A tornyok magassága 36 méter. Végre otthonra lelnek a görög katolikus hívek, s a város is gazdagodott egy szemet gyönyörködtető épülettel.

Szabó Konstantin nagyszőlősi esperes kérdésünkre elmondta: "Új nagytemplomunk felépítése főleg külföldön élő testvéreinknek köszönhető. Sok püspök, pap, illetve magánszemély származott el Kárpátaljáról, akik mindannyian kötelességüknek érezték, hogy támogassanak minket a templomépítésben. Ezúton is szeretném megköszönni segítségüket. Bármennyire is szeretném, mindnyájuk nevét lehetetlen felsorolni, mindazonáltal hadd említsem meg az Amerikában szolgáló, onoki (Ilonokújfalu) származású Pataki András püspököt, aki augusztus 22-ére, a templom felszentelésének napjára szintén Nagyszőlősre érkezik és Milan Sasikkal, püspökünkkel együtt megszenteli majd az új templomot. A járási hatóságok is támogatták az építkezést, ha nem is jelentős összeggel, de voltak olyan pillanatok, amikor az ő segítségük lendített át minket egy-egy akadályon. Ez a támogatás azért is jólesett, mert ez a fajta hozzáállás nem nevezhető általánosnak Kárpátalján."

Az építkezésen a munkálatok nagy részét maguk a hívek végezték, csak a bonyolultabb feladatokkal bíztak meg szakembereket. A belső festést a megszentelést követően fogják majd elvégeztetni, hisz mint a szakemberek mondják, várni kell még, hogy ülepedjen a templom. A templomban áll már az ideiglenes ikonosztáz, amelyet a tervek szerint később újra cserélnek. Hátra van még a templom körüli terület rendezése, a padok elkészítése és beállítása is. A lényeg azonban az, vallják a nagyszőlősi hívek, hogy immár teljes értékű lelki életet tudnak majd élni az új templomban.

Badó Zsolt