Nyári nagyüzem a konzulátuson

Több ezer ukrán turista nyaral Horvátországban és Magyarországon

2004. augusztus 20., 10:00 , 188. szám

Lassan egy éve, hogy Ukrajna és Magyarország között bevezetésre került a vízumkötelezettség. Akik 2003 októberében-novemberében nemzeti vízumot igényeltek, azoknak nemsokára ismét vízumot kell majd kérni, és ugyancsak a következő hetekben várható a külföldön tanuló diákok tömeges tanulmányivízum-igénylési rohama is. Az ungvári ügyfélszolgálati irodán persze nagy volt a forgalom a nyári hónapokban is, hiszen több ezer külföldön nyaraló ukrán turista igényelt nemzeti vagy tranzitvízumot.

A Magyar Köztársaság főkonzulátusának ungvári ügyfélszolgálati irodáján május óta tart a nyári "nagyüzem", ami elsősorban az idegenforgalomnak tudható be. Ebben az időszakban az iroda heti 2500-3000 vízumkérelmet fogadott, s az igénylők számának csökkenésére legfeljebb augusztus 20. után lehet majd számítani.

Mint Viski János vezető konzultól megtudtuk, az igénylők java része nem a négy megyét felölelő konzuli kerületből került ki (Kárpátalja, Ivano-Frankivszk, Lembergi és Csernovci megyék), hanem döntően az ország belső megyéiben működő idegenforgalmi utazási irodák ügyfelei voltak.

A turisták fele tranzitvízumot igényelt és főleg Horvátországba, illetve Nyugat-Európába utazott. A Magyarországon nyaraló ukrán turisták elsősorban Hajdúszoboszlón pihennek, ezenkívül Budapest és a Balaton vidéke a leggyakoribb úti cél. Az ukrajnai turisták zöme csoportosan és autóbusszal utazik vagy gépkocsival.

2004. január 1. és július 31. között Ungváron 58 824 magyar nemzeti vízumot adtak ki. A legfrissebb adatok szerint a kiállított vízumok száma megközelíti a 65 ezret. Az idei évben eddig 2500 fő vett át munkavállalói vízumot a megyeszékhelyen, tanulmányi vízumot jóval kevesebben, bár ez utóbbi vízumfajtát legtöbben jellemzően szeptember-október folyamán igénylik.

A júliusban bevezetett ún. szezonális munkavállalói vízumból Ungváron viszonylag keveset, alig ötvenet adtak ki.

Sokan kérdezik, kell-e újabb vízumdíj-drágulásra számítani? Viski János konzulnak nincsenek erre vonatkozó információi. A 90 napos tartózkodásra jogosító vízum (C típusú) továbbra is ingyenes, a hosszabb tartózkodásra jogosító vízum (D típusú) illetéke 50 euró, a legfeljebb 150 napos tartózkodásra jogosító szezonális munkavállalói vízum illetéke 30 euró, a még érvényes vízummatrica új útlevélbe való átvezetése 25 euróba kerül.

Arra vonatkozóan, hogy a jövőben változnak-e a vízumigénylésre rendszeresített kérdőívek, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy várható a változásuk, ám ennek időpontja egyelőre nem ismeretes.

Popovics Zsuzsanna