Tiszapéterfalva: "Közös célt szolgálunk"

Pasaréti fiatalok Tiszapéterfalván

2004. augusztus 20., 10:00 , 188. szám

Tiszapéterfalván augusztus 9. és 15. között budapesti önkéntesek dolgoztak a helyi református líceumban. A pasaréti református gyülekezet képviseletében érkezett 20 fős csapat a tornaterem nyári felújításában és az új kollégium építésében segédkezett.

A pasaréti gyülekezetből harmadik éve érkeznek önkéntes segítők a Tiszapéterfalvai Református Líceumba. Idén a csapat egyik fele a tornaterem ablakait festette, a többiek a tető alá került kollégiumi épület belső munkálataiban segédkeztek.

"A festéshez szükséges alapanyagokat - festék, ecset, oldószer - mi magunk szereztük be. Elsősorban azért jövünk, mert úgy látjuk, szükség van a munkánkra, emellett szívesen is fogadnak bennünket. Úgy gondoljuk, egy Istenben hiszünk, közös célt szolgálunk" - mondta Cseri András, az egyik önkéntes.

F. K.