Hírek

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Egyszerűsítik az ukrán-szlovák vízumrendszert

Ukrajna és Szlovákia illetékesei egyeztették a két ország közötti vízumrendszer-egyszerűsítési egyezmény tervezetét - közölte az augusztus 25-26-án Pozsonyban lezajlott kétoldalú tárgyalások eredményére hivatkozva Markijan Lubkivszkij, Ukrajna Külügyminisztériumának szóvivője.

A proUA internetes hírújság közlése szerint Lubkivszkij elmondta: a tervezet alapján a két ország állampolgárai a jövőben meghívó nélkül juthatnak majd vízumhoz. Az új típusú vízumok esetében (jelenleg 90, illetve 180 napos ott-tartózkodásra jogosító vízumok vannak érvényben) meghosszabbítanák a tartózkodási határidőt, a vízumkiadás procedúráját pedig kölcsönösen egyszerűsítenék.

A tárgyalások előreláthatólag ez év novemberében folytatódnak majd Kijevben.

Baráth József

Közlekedésbiztonsági hónap

Közlekedésbiztonsági hónapot hirdettek szeptemberre Kárpátalján, amit az illetékes megyei hatóságok a balesetek nagy számával indokolnak. Az idei 507 balesetből 134 esetben az utak állapota volt a hibás. Valószínűleg a szokásosnál is gyakoribbak lesznek a közúti ellenőrzések a Kijev-Csap főútvonal felújítás alatt álló szakaszain - közli a Reporter internetes hírszolgálat.

- figyelő -

Új könyvesbolt

Gyermekkönyveket árusító üzlet nyílt a napokban Ungváron. A Szabadság sugárúton található, Kniholjubcsiknak (Könyvbarátocskának) elnevezett bolt máris több mint ezer kötettel várja ifjú vásárlóit szüleikkel együtt. Az üzlet vezetői Ukrajna 10 könyvkiadójával kötöttek szerződést, aminek köszönhetően a kiadványok közvetlenül a nyomdából érkeznek a bolt polcaira, így az áruk is mérsékeltebb lesz a szokásosnál. A zömmel ukrán és részben orosz, angol nyelvű kötetek között megtalálhatók az óvodásoknak szóló kifestőkönyvek és az iskoláskorúaknak szánt szépirodalmi művek, tankönyvek, térképek, szótárak, kézikönyvek és lexikonok.

Előléptetések

"Csillaghullást" hoztak az utóbbi hetek a rendvédelmi szervek kárpátaljai vezetőinek: rövid időn belül hármukat léptették elő tábornokká. Legutóbb, a múlt héten Volodimir Lemak megyei ügyész avanzsált 3. osztályú igazságügyi állami tanácsossá, ami megfelel a haderő tábornoki rangjának. Néhány nappal korábban Vaszil Varcaba megyei milíciaparancsnok kapott vezérőrnagyi rangot. Ezt megelőzően Olekszandr Bukovszkijt, az Ukrán Biztonsági Szolgálat kárpátaljai főosztályvezetőjét léptették elő tábornokká.

Turistákat az Árpád-vonalra!

Idegenforgalmi látványosság lesz az Árpád-vonalból. Egy ungvári utazási iroda azt tervezi, hogy túrákat szervez külföldi turisták számára a második világháború alatt a Kárpátok gerincén kiépített erődítésrendszer épen maradt részeinek megtekintésére. A cég elsősorban magyarországi érdeklődésre számít.

Nagy János