Kárpátalja kormányzója volt

Százhúsz éve született Kozma Miklós

2004. szeptember 10., 10:00 , 191. szám

Százhúsz éve, 1884. szeptember 5-én született Nagyváradon Kozma Miklós katonatiszt, politikus, 1920-1941 között - némi megszakítással - az MTI első elnöke, aki halála előtt Kárpátalja kormányzójaként is tevékenykedett.

A középnemesi családból származó fiatalember apja, vitéz leveldi Kozma Ferenc nyomdokait követve elvégezte a Ludovika Akadémiát, emellett jogot is hallgatott. Huszártisztként harcolt az I. világháború frontjain, majd 1918 novemberétől rövid ideig a Hadügyminisztériumban dolgozott Budapesten. Katonai-politikai karrierje Szegeden indult 1919 júniusától, ahol részt vett a nemzeti hadsereg megszervezésében, majd Horthy Miklós Fővezérségének védelmi és propagandaosztályát vezette.

1920 augusztusában Teleki Pál miniszterelnök megbízta a Magyar Távirati Iroda "szellemi és adminisztratív vezetésével". Kozma Horthy rábeszélésére vállalta el az akkor még kicsiny MTI irányítását, amelynek kisebb megszakítással haláláig az élén állt.

A sokoldalúan tehetséges Kozma néhány év alatt a hírügynökséget több száz főt - köztük külföldi tudósítókat - foglalkoztató, európai színvonalú tájékoztató központtá fejlesztette.

Szenvedélyes naplóíró és kéziratgyűjtő volt, hagyatéka nemcsak személyes életébe - kissé ellentmondásos gondolatvilágába - enged betekintést, hanem a két világháború közötti magyar belpolitikai és kulturális élet eseményeibe, kulisszatitkaiba is. (A KMKSZ 1999-ben Kárpátalja visszavétele címmel megjelentette Kozma Miklós naplóját.)

Kozma 1935-től két évig Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán kormányában belügyminiszterként tevékenykedett, 1936-ban rövid ideig ideiglenes honvédelmi miniszter is volt. 1935-37 között kormánypárti programmal képviselte Szombathelyt az Országgyűlés Felsőházában, de a magát "nemesi konzervatívnak" nevező Kozma szembekerült a Gömbös-féle diktatórikus törekvésekkel. Bár ő maga is a területi revízió híve volt, egyre jobban félt az intézményesített nemzetiszocializmustól.

1938-ban Imrédy Béla kormányfő felkérésére bekapcsolódott annak a Rongyos Gárdának nevezett titkos szabadcsapatnak a megszervezésébe, amelyet a felvidéki s kárpátaljai revízió érdekében hoztak létre, majd 1940-ben Teleki Pál miniszterelnök kérésére kormányzói biztos lett a visszacsatolt Kárpátalján. Ez számára talán menekülés volt Budapestről, ahol a Magyar Távirati Iroda már egyre több náci álhírt és propagandaszöveget volt kénytelen továbbítani, s a Magyar Rádió elvesztette viszonylagos önállóságát is. Kozma azt hangoztatta, hogy fontos a propaganda, de azt távol kell tartani a mindennapi politika "mocsarától", a helyes propaganda eszköze az "igazatmondás" és a "minőség", nem a "handabandázás, görögtüzes millenáris, a minden áron való magyarkodás".

Csalhatatlan érzéke volt a művészi értékek felfedezésében. Baráti körébe tartozott Illyés Gyula, Németh László, Cs. Szabó László, Zilahy Lajos. Rádiós elnöksége idején támogatta Bartók Béla népzenei anyagának rögzítését, síkra szállt a magyar filmipar színvonalának emeléséért, foglalkozott a televíziózás lehetőségével is.

Teleki Pál halálhíre után, a magyar háborús lépések láttán 1941 közepén ungvári magányában végleg meghasonlott. 1941 novemberében, 57 éves korában szívroham érte, december 7-én hunyt el a budapesti János Szanatóriumban.

1989. szeptember 15-én a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda képviselői felavatták síremlékét a baracskai temetőben.

Az MTI nyomán