Gajdos elégtételt követel

Tovább gyűrűzik a Gajdos-ügy

2004. október 1., 10:00 , 194. szám

Magyarországon, az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt szeretne elégtételt kapni az őt ért állítólagos sérelmekért Gajdos István, a kijevi parlament képviselője, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke - jelentette a Budapesten megjelenő Magyar Nemzet a lap birtokába jutott levélváltás alapján.

A kárpátaljai politikus Németh Zsolthoz, a bizottság elnökéhez intézett üzenetében "személyét besározó megjegyzésekről" tesz említést, majd hozzáteszi, hogy minderről a magyar parlamenti képviselők előtt kívánja kifejteni álláspontját.

Mint emlékezetes, Németh Zsolt egy sajtótájékoztatón nemrégiben kijelentette: Gajdos csalással került be a kijevi parlamentbe, szerepet vállalt a munkácsi választási botrányban, és Magyarország tekintetében nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Ugyanott Kövér László, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke kérdéseket fogalmazott meg a szociáldemokrata képviselővel kapcsolatban, mint hogy például előfordult-e, hogy a politikus magyarországi tartózkodási engedélyért folyamodott, de a hatóságok elutasították. A magyar képviselő szerint Kárpátalján olyan hírek terjednek, hogy Gajdos Istvánnak köze lehet védelmi pénzek szedéséhez, és az ungvári egyetem rektorának rejtélyes halála előtt találkozott a rektorral.

Válaszlevelében Németh Zsolt emlékeztette Gajdos Istvánt arra, hogy a múltjával kapcsolatos kérdéseket Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár a sajtó útján is "államtitoknak" minősítette. A fideszes politikus ez alapján úgy véli, a kárpátaljai politikus ügyére a külügyi bizottság hatásköre nem terjed ki, így azt napirendre tűzni nem áll módjában. Egyúttal azt javasolta Gajdos Istvánnak, hogy amennyiben fenntartja szándékát, kérésével forduljon a nemzetbiztonsági bizottsághoz.

Az ügy pikantériája, jegyzi meg a lap, hogy Gajdos István levelét a magyarországi Tordason bejegyzett Tekton 2003 Kft. faxáról küldték el Németh Zsoltnak. A többek között épületbontással, tetőszerkezet-építéssel, épületgépészeti szereléssel foglalkozó céget 2002-ben alapították, ügyvezetője Gellértné Gajdos Márta. A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy Gajdos István nemrég egy sajtótájékoztatón éppen a lap kérdésére szögezte le, hogy sem Magyarországon, sem Ukrajnában nincsenek üzleti vállalkozásai.

A levél szóba került a külügyi bizottság minapi zárt ülésén is, ahol Ukrajna belpolitikai helyzetéről, elsődlegesen az elnökválasztásról volt szó. A bizottság előtt Zsohár István, az Információs Hivatal főigazgatója Gajdos István ügyét is érintette. Németh Zsolt leszögezte, hogy a részletekről nem nyilatkozhat, de "egészen világos, egyértelmű válaszokat" kaptak a nyilvánosság előtt feltett kérdésekre. Hárs Gábor, a bizottság szocialista tagja úgy vélte, a biztonsági kockázatot nem érzi olyan súlyúnak, hogy erről külön diskurzust kellene folytatni - írja a Magyar Nemzet.