Tízből kilenc nyugdíjasnak jár az állami támogatás

Dotáció a nyugdíjasoknak

2004. október 8., 10:00 , 195. szám

Szeptembertől ismét emelkedtek a nyugdíjak. Nem az alapnyugdíj változott, a többlet ún. címzett állami támogatás azoknak, akiknek havi nyugdíjjáruléka nem érte el a munkaképtelen személyek számára megállapított megélhetési minimumot, azaz a 284 hrivnyát.

A dotáció azoknak jár, akik rendelkeznek a nyugdíjazáshoz szükséges törvényileg meghatározott időtartamú munkaviszonnyal (a nőknél 20, a férfiaknál 25 év), továbbá, akiknek eddigi járandósága valamennyi kiegészítéssel együtt nem haladja meg a létminimum szintjét (ez jelenleg 284 hrivnya 69 kopijka). Akinek nincs meg a szükséges munkaviszonya, az maximum 152 hrivnya kiegészítést kaphat.

A támogatás Kárpátalján 254,3 ezer nyugdíjast érint, öszszességében a nyugdíjasok 90,5%-át. Dotációban részesülnek azok, akiknek ún. öregségi nyugdíjjárulékát Az általánosan kötelező állami nyugdíjbiztosításról szóló törvény alapján számfejtették - pl. pedagógusok, orvosok, munkások -, valamint azok is, akiket egyéb törvények alapján nyugdíjaztak - katonák és a hadsereg alkalmazottai, a csernobili katasztrófa likvidátorai és károsultjai, tudósok, újságírók, továbbá menekültek, rokkant és árva gyermekek, munkahelyi balesetben megrokkant személyek. Nem jogosultak ugyanakkor a kiegészítésre azok, akik nem dolgoztak (nincs munkaviszonyuk) és szociális nyugdíjat kapnak.

Állami támogatás illeti meg a születésüktől fogva rokkant személyeket. Az első és második kategóriás gyermekkori rokkantak havi járandóságát szeptembertől 191, illetve 195 hrivnyával emelik; a harmadik kategóriába soroltakét 152 hrivnyával. A gyermekkori rokkantak esetében korábban előfordult, hogy lemondtak nyugdíjukról, és inkább a magasabb összegű szociális segélyt kérték (ezt a munkaügyi és szociális védelmi osztályok folyósították). Mivel ez a segély most nem éri el a munkaképtelen személyek megállapított létminimumát, a nyugdíj viszont igen, az érintetteket ismét átsorolják a nyugdíjalap nyilvántartásába.

Fontos tudnivaló, hogy a szubvenció megítélésekor a címzett dotációt nem számítják be a nyugdíjasok jövedelmébe.

Az állami dotáció kifizetésére havonta 28,4 millió hrivnya szükséges, a megyében az összes nyugdíjak összege jelenleg havi 82,5 millió hrivnyát tesz ki - tájékoztat a megyei nyugdíjalap sajtószolgálata.

-nagy-