Várjuk a Mikulást!

December 6. - Szent Miklós napja

2004. december 3., 09:00 , 203. szám

December 6-án, Miklós napján Kárpátaljára is ellátogat a Mikulás, hogy megörvendeztesse a gyermekeket. Megyénkben ezekben a napokban a legkülönfélébb rendezvényekkel készülnek erre a nevezetes névnapra a különböző oktatási intézmények, társadalmi szervezetek és egyházak.

A Kelet-Európa Misszió tagjai a Beregszászi járás iskoláiba szerveznek körutat Miklós napja előtt. December 2-án a Beregszászi 7. Sz. Általános Iskolába látogat el a Mikulás, 3-án pedig a nagy- és kisbégányi iskolákban, illetve a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos és a 8. Sz. Mikes Kelemen Középiskolákban kerül sor a gyerekek megajándékozására, ahol ezen kívül egy Mikulásról szóló ismeretterjesztő műsort is láthatnak a gyerekek.

December 5-én délután a viski római katolikus templomba látogat el a Puttonyos, ahol a gyerekek verses műsorral várják a vendéget.

Ezen a napon indul útjára a Mikulás-mobil Szalókán, amely a KMKSZ szervezésében juttatja célba a faluban és a környező településeken a támogatók és a szülők által elkészített ajándékcsomagokat.

Beregdédában ugyanezen a napon délután 4 órakor a helyi görög katolikus templomban a vecsernyén emlékeznek meg Szent Miklós püspökről, majd a község ifi hittanosai adnak elő Miklós-napi műsort. Hasonló egyházi rendezvényre kerül sor Nagybégányban is 14.30-kor.

December 6-án, Szent Miklós napján délelőtt a Beregszászi Magyar Gimnáziumban (BMG) verébavatóval egybekötött Mikulás-napi programra kerül sor, melynek keretében felavatják az elsős gimnazistákat, valamint az Apó megajándékozza a gyerekeket.

December 6-án jön el a Télapó a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolába, a nagyszőlősi Szent József óvodába, illetve a Karitász által támogatott bustyaházai Szent Erzsébet, az aknaszlatinai Szent Család és a nagybocskói Boldog Romzsa Tódor óvodákba is a Felső-Tisza-vidéken, ahol a Mikulás-járás alkalmából verses-énekes előadások lesznek.

F. Zs.