2004. december 17.

2004. december 17., 09:00 , 205. szám

"Emmánuelnek nevezi" (Iz 7,14)

Már közel vagyunk karácsony ünnepéhez. A keresztény hitvilág középpontjában Jézus Krisztus áll. Istenben sokan hisznek: a mohamedánok, a hinduk, a kínaiak, a zsidók, sőt, még a pogányok is. Mi keresztények, protestáns és keleti keresztények egyaránt, túl azon, hogy Istenben hiszünk, hiszünk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, akit Isten elküldött megváltásunkra. Istenünkhöz, az Atyához, Jézus Krisztus nyitotta meg az utat, és csakis általa, az Ő segítségével juthatunk el hozzá.

"Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet." (Jn 14,6) Életünk zarándokútján velünk van Jézus. A Szentírásból tudjuk, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte egyszülött Fiát, ezzel beteljesítve ígéretét, hogy velünk az Isten... Karácsony ünnepének az az üzenete, hogy "Fel nagy örömre, megszületett, aki után a föld epedett...". Ez az öröm feloldja az emberek szomorúságát, és magányát. A magány érzése sajnos sok ember számára ismerős. Az ő számukra a legnehezebb karácsony ünnepe. Mindenkinek, aki bármilyen okból magányos, nemcsak jó, ha feloldja, de kötelessége is feloldani magányosságát, mert ez hozzátartozik a tökéletességhez. A magányos ember, ha nem oldja fel magányát, életét üresnek érzi és boldogtalan.

Ez a magányosság Jézusban oldható fel helyesen. Ő lehet a nem házasok Jegyese, testvére, gyermeke, mindene... Hogyan? Úgy, hogy ha a "magányos ember" cselekszi Isten akaratát, ami nem más, mint a szeretet. A magányos magányossága feloldódik, mert bár egy személyt nem szerethet, mégis Szerethet egy Valakit: Jézust, mégpedig minden emberben. A magányos nem lehet egy valakinek mindene, legyen tehát mindenkinek mindene. Aki tehát magányos, az ne várja a szeretetet, hanem adja. Akár elfogadják, akár nem. Isten is így szeret bennünket Jézus Krisztusban.

Ennek a befogadása és megértése teszi boldoggá az életünket, széppé a karácsonyunkat.

Babály András