Isten szolgálatában évszázadokon át

160 esztendeje szentelték fel a munkácsi református templomot

2004. december 17., 09:00 , 205. szám

Kárpátalján a kommunista évtizedek egyik legnagyobb bűne az volt, hogy kíméletlen brutalitással szétverte a komoly hagyományokra visszatekintő kisebb és nagyobb közösségeket, amelyek a Trianon után kisebbségi sorba kényszerített magyarság megmaradása szempontjából elévülhetetlen érdemeket szereztek. Kitartásra, a magyarság értékeinek a megőrzésére, az evangéliumi útra, az embertárs szolgálatán keresztül az Isten szeretetére tanítottak. Munkács is nagyszerűen működő közösségekkel büszkélkedhetett, amelyek nagy része az egyházak köré szerveződött. A római katolikusok mellett a munkácsi reformátusoknak volt még számottevő magyar közössége az 1944-es szovjet megszállásig.

A mai Kárpátalja területén a reformációnak mély gyökerei vannak. Munkács azokhoz a helységekhez tartozik, ahol az elsők között jelentek meg prédikátorok, és nagy hatékonysággal gyűjtöttek híveket az új tanok támogatására. Egyes források szerint már 1532-ben virágzott itt a protestantizmus. Tény, hogy 1552-ben a kálvini eszméket már az elfoglalt római katolikus templomban terjesztették, amely később újra a katolikus egyházé lett.

Ez idő tájt feljegyezték a krónikások a toleranciának, a vallási türelemnek egy szép és ritka példáját is a Latorca-parti városban: volt idő, hogy a felekezeti szembenállás korában az itteni reformátusok és katolikusok olyannyira meg tudtak békélni egymással, hogy egyszerre használták Isten házát.

Fennmaradtak adatok arról, hogy a református hitközség már 1656-ban felépített fából egy kis templomot (vagy inkább imaházat) az akkor eléggé megrongálódott állapotú, s abban az időben szintén a reformátusok kezén lévő római katolikus nagy templom mellett, amit az egy év múlva Munkácsot feldúló lengyel ezredek a várossal együtt felgyújtottak, és valószínűleg akkor vált a tűz martalékává a fából készült református imaház is.

Később a protestánsoknak a Latorca közelében épült fel egy fatemplomuk, de ez 1703 júniusában, mikor Montecuccoli katonái a várost felgyújtották, szintén elpusztult.

A református hitközség 1708-ban a régi podheringi úton, a mai református templom közelében egy kis fatemplomot építtetett, de felekezeti nézetkülönbségek miatt ez sem bizonyult hosszú életűnek: uradalmi hajdúk, cselédek és jobbágyok rombolták le.

Közel húsz évig imaház nélkül maradt a felekezet. Egy csűrben, cséplés és más gazdasági munka idején viszont a szabad ég alatt tartották meg istentiszteleteiket a munkácsi protestánsok.

1738-ban engedélyt kaptak egy olyan terjedelmű templom felépítésére, amely nem haladja meg a korábbi méreteit. A hatóságok azért egyeztek bele, mivel a munkácsi reformátusok bizonyítani tudták, hogy a Rákóczi-szabadságharc előtt is rendelkeztek imaházzal. A Latorca partján felépített és szalmával fedett templomot 1742-ben renoválták, majd 1748-ban harang használatát is kérvényezte a hitközség.

1775-ben a templom megnagyobbítása végett a munkácsi reformátusok folyamodványt intéztek a királyhoz, majd 1777-ben kőalapra helyezve építették újjá fatemplomukat. A munkálatok alatt újra egy csűr szolgált az istentiszteletek helyszínéül.

1790-ben II. József engedélyezte a Latorca gyakori áradásai miatt megrongálódott faépület helyett egy kőtemplom építését. Molnár István prédikátor idejében (1796-ban költözött el a városból) Isten háza nagyrészt elkészült. A templom falait öt évig építették, a tornyot nyolc év alatt fejezték be, majd ennek örömére 1798. augusztus 27-én falára mozsárágyúkat húztak fel, és ünnepi lövésekkel adták tudtára a világnak, hogy a munkácsi reformátusok kőtemploma elkészült. Lehet, hogy az ágyúlövések okozta rázkódás is közrejátszott, mindenesetre a torony a rákövetkező éjjel félig összedőlt, s csak 1814-re sikerült újra felépíteni. Szeptember 4-én Literáti Nagy János - aki egyúttal a várban működő fegyintézet református lelkésze is volt -, szentelte fel az akkorra már belülről is felszerelt templomot.

1859-ben a tornyot felújították, s az érckakas is akkor került a tetejére.

A főbejárat fölött a következő, ma is látható latin nyelvű feliratot olvashatjuk:

"Haec Domus sancta ad Gloriam Sacrae s. Trinitatis, indultu Sacratiss. Majest. Josephi II. Rom. Imp. Et regis proprio sumtu eccl. Helveticae Confessionis est exstructa A. D. MDCCXCV. Temp. Curat. Lad. Bolios."

A református templomban olvasható magyarul is a szöveg: "Ez a szent ház a Szentlélek, Szentháromság dicsőségére Őfelsége II. József - római császár és király - legszentebb ösztönzése nyomán, a helvét hitvallású egyház saját költségén építtetett 1795-ben."

A munkácsi református egyházat többször segítették az Amerikába, Clevelandbe kivándorolt Latorca-parti reformátusok. 1905-ben gyűjtést szerveztek a templom számára, 1927-ben pedig az új harangok elkészítéséhez akartak adományaikkal hozzájárulni.

A templom gyakran volt színvonalas, karitatív célt szolgáló koncertek színhelye.

A számos esemény közül megemlíthetjük, hogy Kossuth Lajos 1894-ben bekövetkezett halálakor gyászistentisztelettel és egy verssel kísért szép beszéddel emlékezett a munkácsi közönség. Kárpátalján a két világháború közötti időszak talán két legtehetségesebb költője volt Sáfáry László és Simon Menyhért. Az utóbbi 1923-ban a munkácsi református templomban kötött házasságot. A szertartást a munkácsi kisebbségi magyar élet egyik oszlopos tagja, Bertók János református püspök vezette.

Bertók, az ismert és köztiszteletben álló munkácsi református lelkész a beregi református egyházmegyének volt az esperese, akit 1923-ban Kárpátalja első református püspökévé választottak, miután megalakult a kárpátaljai református püspökség. Munkácsi lelkészként, esperesként majd püspökként nagyon sokat tett a kisebbségi sorba kényszerített magyarság megmaradásáért. 1941-ben vonult nyugdíjba.

A munkácsi reformátusok kulturális és karitatív tevékenységének egyik legfontosabb központja az 1928-ban megalakult Munkácsi Református Otthon Kör volt.

A kommunista-ateista tanítás ellenére megmaradt a hit Kárpátalján. Isten kegyelméből sok nagyszerű református lelkész, katolikus pap és számos laikus munkálkodott fáradhatatlanul. Általuk az elmúlt esztendőkben újraszerveződött (és napjainkban is szerveződő) egyházi közösségek - a családok mellett - segítenek abban, hogy a fogyasztói világ értékvesztésében és tárgyimádatában az elmagányosodott ember észrevegye Isten szeretetének a fényét felebarátja szemében - és megtalálja ebben a szolgálatban önmaga boldogságát is.

Popovics Béla,