Jeltelen magyar katonasírok Huszton

A sírkert 60 éve érintetlen

2005. január 14., 09:00 , 209. szám

A huszti várdomb egyik szegletében jeltelen keresztek sorakoznak katonás rendben. Nem véletlen a hasonlat, az alacsony, szürke keresztek alatt ugyanis magyar honvédek nyugszanak, akik hatvan éve lelték halálukat vidékünkön, a második világháború idején. A régi sírkert hosszú évek óta érintetlen, nem gondozták, de nem is rongálták vandál kezek. Az egykori koronaváros magyarjai szeretnék felújítani a temetőt, megőrizve az elesett magyar honvédek emlékét.

1944 végén magyar katonai parancsnokság állomásozott Huszton, az idősebbek még a parancsnok, vitéz Dálnoky Béla nevére is emlékeznek. A megszállás előtti napokban mind Huszt környékén, mind magában a városban komoly harcok folytak a szovjet, valamint a magyar és a német alakulatok között. A város öregjeinek elbeszélése szerint ezekben a hetekben a helyi református iskolában hadikórház működött. Innen vitték a halottakat a parókia pincéjébe, majd temették a várhegy oldalában kialakított katonai temetőbe – tudtuk meg Józan Lajos huszti református lelkésztől. A lelkes helytörténész szerint a temető valószínűleg annak köszönhetően maradt a fenn szovjet éra évtizedeiben is, hogy a város katolikus temetőjének közvetlen szomszédságában hozták létre, így különösebben nem szúrt szemet.

A várdomb oldalában kialakított temető látványa ma is szívszorító, hisz a mintegy 150-200 sírban jobbára hazafias kötelességük teljesítése közben életüket vesztett huszonéves fiatalemberek nyugszanak. A sírokat betonkeresztek jelölik, melyeken egykor fémtábla jelölte az ott nyugvó katona nevét, születésének és halálának dátumát, katonai rangját, valamint azt a települést, ahonnan bevonult. Mára ezek a táblák vagy elvesztek, vagy a rozsda miatt olvashatatlan a feliratuk. Egyetlen kőkereszten találtunk márványlapot – ez vélhetően később került rá – az alábbi felirattal: "Hochekker Aladár 1921-1944 Sopron".

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Huszti Alapszervezetének aktivistái évekkel ezelőtt megtisztították a temetőkertet a kiszáradt-kidőlt fáktól, a vadon burjánzó növényzettől. Nemzeti ünnepeink alkalmával a helyi magyarság rendszerint elhelyez egy-egy koszorút az emlékhely egyik akácfáján. A huszti magyarok azonban szeretnék megtudni azt is, név szerint kik nyugszanak a huszti honvédtemetőben, és készek rendbe hozni a sírkertet, pótolni a keresztekről hiányzó táblákat.

dózsa

Katonatemetők

Ukrajna és Magyarország kormányai között még 1996-ban megállapodás született a két ország területén található hadisírok kölcsönös gondozásáról. Ugyanilyen szerződés él Oroszország és Magyarország között, minek köszönhetően elsőként Oroszországban, a hírhedt Don-kanyarban állítottak emlékművet a 2. Magyar Hadsereg ott elesett katonáinak emlékére. 2004-ben Ukrajnaszerte több, a második világháború idején keletkezett magyar katonatemetőt újítottak fel a Magyar Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma, valamint a magyarországi Hadisírgondozó Iroda közreműködésével. Múlt év őszén Ungváron, Ökörmezőn és Vorohtán avattak katonai tiszteletadás mellett helyreállított magyar katonatemetőket.